The Alto Collection

Ez szó szerint értendő: ez egy meglehetősen csupasz csomag. De az Alto-játékok esetében ez inkább erény, mint hiányosság.

Egy gomb filozófiája

A játékmenet annyira egyszerű, hogy szinte provokatív. Egy végtelen hegyoldalon csúszom lefelé, érméket gyűjtök, trükközök, és próbálok minél tovább életben maradni. Az egyetlen gomb, amit használnom kell, az az A. Megnyomom: ugrás. Nyomva tartom: hátraszaltó. Ennyi. Kézben játszva még a kijelzőt is böködhetem, ha úgy tartja kedvem.

És mégis működik. Sőt: nagyon működik. Az irányítás azonnal kézre áll, a tempó pedig pont annyira gyors, hogy figyelmet igényeljen, de sosem válik idegesítővé. Nincs tanulási görbe, csak egy lassú, kellemes belecsúszás az állapotba, amikor már reflexből reagálok minden akadályra.

A hangulat viszi a hátán

Őszintén: játékmenetben az Alto-játékok nem forradalmiak. Amitől igazán emlékezetesek, az a körítés. A hátterek gyönyörűek. Nappal, éjszaka, hóesésben, homokviharban – a teljes napszakváltás és az időjárás finoman, szinte észrevétlenül változik. A naplementék konkrétan képesek megállítani egy pillanatra, mert olyan színátmeneteket dob a játék, amiket szívesen tennék ki háttérképnek.

Ehhez jön a zene: halk, nyugtató, sosem tolakodó. Ez az a fajta játék, amit simán elindítok egy hosszú nap végén, és már az első lecsúszásnál érzem, hogy lejjebb ment a pulzusom.

Ha pedig még pontozni sincs kedvem, ott a Zen Mode. Nincs bukás, nincs restart, csak a csúszás. Ez nem játékmechanika, hanem mentális állapot.

Apró extrák, kevés súllyal

Vannak feloldható tárgyak: sisakok, wingsuitok, új deszkák, apró bónuszokkal. Van fotómód is, ami kifejezetten jó szolgálatot tesz, ha elkapnék egy szép pillanatot. Ezek rendben vannak, de őszintén szólva egyik sem létfontosságú. Az Alto élménye ezek nélkül is teljes.

És itt érződik egy kicsit, hogy ez csak egy átirat. Egy „Collection” címnél jólesett volna pár extra: kulisszatitkok, koncepciórajzok, bármi. Ehelyett megkapom a két játékot egyben, minden cicoma nélkül.

Apró döccenések

Nem hibátlan. Néha egy-egy akadály beleolvad a háttérbe, és túl későn veszem észre, ami igazságtalan bukáshoz vezet. Ez ritka, de bosszantó. És bár mindig ott motoszkál bennem a „még egy kör” érzése, ez nem az a játék, amit hosszú távú újrajátszásra terveztek. Inkább visszatérek hozzá időről időre, mintsem végigdarálom.

Összegzés

A The Alto Collection nem akar több lenni annál, ami: két gyönyörűen összerakott, nyugtató, egygombos élménynél. Switchen különösen jól áll neki ez a szerep, főleg kézben játszva, fejhallgatóval. Lehetne benne több extra, lehetne kicsit gazdagabb a csomag, de az alapélmény így is erős.

Ha egy pörgős, stresszes játék után valami lélegzetvételnyi nyugalomra vágysz, Alto pontosan tudja, mit kell tennie.