Super Monkey Ball Banana Mania

Bevezetés

Valahogy mindig van egy ilyen érzés, mikor egy régi kedvenc próbálja újra megcsillogtatni a fényét. Az ember tele van reménnyel, hiszen a szívében él az a kis csillag, ami annak idején a képernyő előtt tartotta feszülten a figyelmét. Aztán egyszer csak eljön a pillanat, hogy a kormányt kézbe véve elindulunk a régi nyomvonalon – és a Monkey Ball legújabb darabjánál bizony voltak pillanatok, mikor azt mondtam, hogy „hoppá, ez nem az a varázs, amit keresek.”

Törzs

Már a legelső Super Monkey Ball játékok is elég egyszerű ötlettel indultak: szegény kis majmok bezárva légmentes gömbökbe, akiknek az a dolguk, hogy eljussanak a célhoz. Semmi extra, igaz? Mégis, az első két játék (és később a Deluxe kiadás) mindent elmondott a játékmenet tökéletességéről: a színpadi design, a vizuális és hanghatások, és mindezek mellett az a fajta fluid mozgás, amivel könnyedén élvezhettük a 3D világban való navigálást.

És most itt vagyunk, 19 évvel később, és Super Monkey Ball: Banana Mania próbálja visszahozni mindazt, amit egykor imádtunk. Egy újrafeldolgozás, új design, de a szív, ami hajtja, valahogy nem teljesen ugyanaz. A játékmenet sokszor olyan érzés, mintha csak egy olcsó utánzat lenne.

A legnagyobb csalódás számomra a mozgás volt. A régi Monkey Ballban, ha kiugrottál a rampáról, akkor érezni lehetett a lendületet, a fizikai törvények zsigeri hatását. Most meg... hát, szándékosan is leugrottam a rampáról minimális sebességgel, és ugyanúgy elindult a karakterem, mintha ezerrel száguldott volna. A legrosszabb az, hogy az animáció nem reagál a mozgásunkra, hanem inkább felvétel szerűen történik. Egyszerűen elveszik az a gyönyörűen dinamikus momentum, amit az eredeti játékokban megéltünk.

És persze nem hagyhatjuk ki a híres Monkey Target-et sem. Egyre nagyobb csalódás, hogy a régi élményből semmi sem maradt. Olyan volt, mintha egy régi jó iskolai barátot láttam volna, aki próbálkozott a sporttal, de inkább vállalt magára egy pár hét edzést, csak hogy elmondhassa: megpróbálta. Az eredeti Monkey Target játék egy iskolai szünetnyi adrenalinbomba volt, most meg inkább csak… egy kicsit gyengéd szórakozás. Van benne potenciál, de nem elég, hogy igazán izgalmas legyen.

Ami a Banana Mania legnagyobb erénye, az a remek szinttervezés, amit a korábbi részekből emeltek át. A pályák olyanok, mint régen: ötletesek, változatosak, és szerencsére nem érződik, hogy átvitték őket egy „könnyedebb” dizájnra, csak hogy megfeleljenek a mai igényeknek. De a játékélmény csak addig pörög, míg rá nem jössz, hogy az egész egyszerűen nem olyannak tűnik, mint régen. A játékmenet másodpercről másodpercre más – nem rossz, de már nem ugyanaz a tiszta, precíz élmény.

A party játékok

Ha már itt tartunk, a Party játékmódok is szét vannak szedve. A Monkey Fight például nagyon jó alapötlet, de egy kicsit sem olyan éles, mint régen. Ott van még a Monkey Bowling, ami alapvetően szórakoztató, de nem ér el olyan szintet, mint amire emlékezhetünk. Mindezekben az új Monkey Ball igazi varázsa mintha eltűnt volna a sebesség, a lendület és a fizikai törvények következetes alkalmazása mellett.

A játékmenet gyorsan felkeltette a figyelmemet a korábbi pályák szellemével, de hiányzik az a szikrázó izgalom, amit az eredetiekből kaptunk. Most már inkább úgy érzem, hogy egy kicsit túlságosan is megpróbálták „elérhetővé” tenni. Ráadásul a karakterek is elég vegyesek. Kiryu a Yakuza-ból és Beat a Jet Set Radio-ból teljesen értelmetlenek ebben az univerzumban, de valahogy mégis otthonosan görögnek a golyójukban.

Zárás

Végül el kell mondjam: a Super Monkey Ball: Banana Mania nem egy rossz játék, de a régi fényét nem tudja hozni. Miután két évtizeden át imádtuk a sorozatot, váratlanul csalódtunk. A remek dizájn és a rengeteg apró finomság nem tudta teljes mértékben helyettesíteni azt az elbűvölő érzést, amit a klasszikusok adtak. De ha soha nem játszottál a régi Monkey Ball játékokkal, akkor valószínűleg egész jól el fogsz szórakozni.

Értékelés: 7 / 10 - Az alapötlet még mindig működik, de a kivitelezés sajnos nem hozza a régi szintet.