Steamburg

A Steamburg az a játék, amit első ránézésre imádni akarsz, majd tíz perc múlva azon kapod magad, hogy türelmesebb vagy, mint maga a főhős.

Gőz, fogaskerék, világvége

A Steamburg világa erős belépőt produkál. Sötét, ipari steampunk hangulat, apokaliptikus árnyalatokkal, mintha egy elveszett animációs film díszletei közé csöppennék. Professor Vincent Moore karaktere sem akar többnek látszani, mint ami: egy tudós, fegyver nélkül, józan ésszel, akinek egy robotinvázió közepén kell megmentenie a menyasszonyát.

Ez a felütés önmagában működik. Nem akarja újraértelmezni a műfajt, csak felrajzol egy világot, amiben jó lenne időzni. És itt jön az első „jó lenne”.

Környezet, mint fegyver – papíron remek

A Steamburg alapötlete korrekt: nincs fegyver, nincs direkt harc, helyette a pályákon elhelyezett tárgyakat, csapdákat és környezeti elemeket kell okosan használnom. Robotokat kell áram alá vonni, lesodorni, elvezetni – klasszikus logikai kalandjátékos alapok.

Minden pályán három opcionális energiaorb is el van rejtve, ami további jutalmakhoz vezet, így elvileg megvan a motiváció a felfedezésre és az újrapróbálkozásra. Elvileg.

Amikor a kontroll visszafog

A gond ott kezdődik, amikor ténylegesen irányítani kell Vincentet. A mozgás lassú, nehézkes, mintha mindig egy fél másodperccel le lennék maradva a saját gondolataimtól. Ez önmagában még nem lenne végzetes – sok puzzle-játék dolgozik tudatos tempóval –, de itt a kontroll egyszerűen nem kényelmes.

A tárgyak dobálása különösen fájó pont. Olyan érzés, mintha egy vásári markolós géppel próbálnék precíz munkát végezni: tudom, mit akarok, csak a játék nem igazán partner benne. Nem törik el az élmény teljesen, de minden egyes akció kicsit több türelmet kér, mint kellene.

Ritmus nélkül nehéz flow-t találni

A Switch egyik legnagyobb erőssége a „felkapom és játszom” élmény. A Steamburg viszont inkább azt mondja: ülj le, hangolódj rá, és ne siess. Ha van egy nyugodt estéd, amikor rá tudsz állni a pályák ritmusára, akkor el lehet kapni azt a lassú, gondolkodós flow-t, amit keres.

Ha viszont csak egy rövid menetet szeretnél, hamar elpattan a cérna. A játék nem enged bele azonnal, hanem követeli a figyelmet – csak közben nem mindig hálálja meg.

Amit viszont nem lehet elvitatni: a prezentáció

A Steamburg hangulata tényleg erős. A látvány konzisztens, a steampunk dizájn nem csak díszlet, hanem identitás. A zene jól illeszkedik ehhez a melankolikus, gépies világhoz, és a szinkronmunka is meglepően rendben van – több életet lehel a karakterekbe, mint amit a játékmenet önmagában tudna.

Itt érzem igazán, hogy ez egy ambiciózus projekt, csak épp a mechanikai oldal nem nőtt fel teljesen az elképzelésekhez.

Zárás

A Steamburg nem rossz játék, de nem is könnyen szerethető. Olyan, mint egy gyönyörűen megtervezett szerkezet, amit sosem olajoztak meg rendesen. Ha rajongsz a steampunkért, a lassabb tempójú logikai kalandokért, és nem zavar, ha egy játék kicsit „régi iskola” módon kényelmetlen, akkor találsz benne értéket.

Ha viszont azt várod, hogy a látvány mögött gördülékeny, ösztönös irányítás és gyors élmény legyen, akkor a Steamburg inkább próbára tesz, mint szórakoztat.