Souldiers

Bevezetés

Tudjátok, amikor egy játék elindul, és azonnal elkap egy, mint egy jól sikerült első randi? Na, a Souldiers egyből belopta magát a szívembe. Nem mintha újra és újra ugyanazt a harcot vívó, pixelekben gazdag világú játékokból ne lenne már elég, de itt valami más volt a levegőben. A háttérben egy régi iskola hangulat, amit a Metroidvania és Soulslike műfajok keveréke teremtett. De aztán jöttek a hibák, és elég gyorsan kiderült, hogy a játék nem mindig az, amit ígért.

A történet és a világ – Érdekes, de nem túl mély

A Souldiers sztorija egy tipikus fantasy bevezetés: háború, árulás, és egy titokzatos hely, ahol a halottaknak lehet új esélyük. Az alapfelállás pofonegyszerű, de hozza azokat az elemeket, amik igazán működnek a műfajban. A legnagyobb probléma, hogy a történet nem igazán kap elég figyelmet, és sokszor úgy éreztem, hogy a háttérben lévő karakterek, mint Balof a malac boltosa, vagy Sinka a ninja lány, inkább vicces kiegészítők, mint fontos szereplők.

A világ, Terragaya, szintén hozza a kötelező sötét és misztikus légkört, de valahogy sosem éreztem igazán, hogy a hely teljesen élettel teli lenne. Azonban, ha túl tudjuk lépni ezt, a helyszínek és az art design mindenképp elismerésre méltóak.

Játékmenet – Kihívás, de nehezen befogadható

A játék alapvetően három kasztot kínál: a Scount, az Archer és a Caster. Az alap felállás tisztességes, de valahol a kasztok közötti választás nem annyira dinamikus, mint amennyire kéne. A játék azzal kezdődik, hogy választanod kell egyet, de nincs időd igazán megismerkedni velük. És itt van az első problémám: miért nem adnak legalább egy kis időt, hogy kipróbáljam mindet, mielőtt egyet választok? Most már tudom, hogy a Caster klassz, de mi van, ha inkább az Archer lett volna nekem? Már nem tudok visszatérni, és ha választottam, akkor azt viselni kell. Ez egy kicsit fájó pont, mert így nincs igazán lehetőségem finomhangolni a választásaimat.

A kasztok fokozatosan fejleszthetők, ami igazán jó, de az élmény csökken, mivel a szintlépés egy kicsit lassú. A játék elején néhány apró képesség gyorsan elérhető, de az igazi komoly dolgok sokáig váratnak magukra, így sokáig csak szórakozol a kis alapmozdulatokkal. Ez a lassú ütem pedig hamar belefulladhat, különösen, ha nem igazán szereted azt, amikor órákig ugyanazokkal a szintkülönbségekkel játszol.

Harc – Kitartás és türelem

A harc nem egy gombnyomásra történik, és valószínűleg a játék legnagyobb erőssége, de egyben gyenge pontja is. Itt igazán ügyesnek kell lenni, hogy megfelelően használjuk a blokkot, a dodge-ot és az attackot. Az ellenségek nem olyanok, hogy egy egyszerű gombnyomásra elpatkoljanak, de ha figyelsz, az időzítés és a környezet pontos ismerete kulcsfontosságú. Viszont a harc nem mentes a problémáktól, és gyakran előfordult, hogy nem éreztem, hogy megfelelően reagálnak a gombnyomások – itt jön a „kétlépéses” input lag. Miért nem érzem, hogy amit megnyomok, az történik?

A legnagyobb csalódás talán az, hogy a közönséges ellenségek is simán agyonverhetnek, ha nem vagy elég figyelmes. Ráadásul, ha hibázol, akkor nemcsak a karakteredet pörgethetik el, hanem hosszú betöltési idők is várnak rád, és ha már meguntad a próbálkozást, akkor a térkép is hajlamos elveszni.

Műszaki problémák – Szépen néz ki, de lassú és frusztráló

A legnagyobb csalódás a teljesítménybeli problémák voltak. A betöltési idők borzasztóak – néha több mint egy percet kellett várnom, hogy belépjek az új területre. De a legrosszabb akkor jön, amikor elbuksz egy küzdelmet, és újraindítasz. Ilyenkor nem egyszer, hanem mindig hosszú perceket kell töltened az üres képernyő előtt. Sőt, a szintenkénti nagy FPS-zuhanások és a bemeneti késleltetés még inkább nehezítik a dolgokat. A játék egyébként szép, de a technikai hibák mindent tönkretesznek.

Értékelés: 7 / 10 – Jó alap, de technikai problémák rontják