Johnny Turbo's Arcade: Sly Spy

Már 1989-ben is elképesztően sajtos volt ez a sztori, de ez mit sem vont le az erejéből. Sőt. A Sly Spy minden hivatalos Bond-licenc nélkül lett az egyik legjobb „James Bond játék”, ami valaha arcade gépben futott.

007 vagy semmi

A hangulat már az első pillanatban ül: a játék arra kér, hogy adj meg egy háromjegyű kódot az ügynök azonosítására. Aki nem a 007-et írja be, az vagy barbár, vagy nagyon bátor. A 006-ot még elfogadom, de csak szűk szemmel nézve.

A Bond-hatás nem finom utalás, hanem nyílt vigyor. És ami igazán kiemelte a Sly Spy-t az 1989-es arcade mezőnyből, az a változatosság.

Kilenc pálya, kilenc külön műsor

Papíron kilenc küldetésről beszélünk, gyakorlatban viszont szinte soha nem csinálom ugyanazt kétszer. Az elején ejtőernyőzök Washington DC fölött, miközben CWD-ügynökök potyognak körülöttem az égből, pusztán azért, mert szemétládák. A földön egy klasszikus oldalnézetes bunyós szakasz jön, ami simán elmenne egy Bad Dudes újrafestésének – egészen addig, amíg Lincoln szobra jóváhagyólag végig nem nézi, ahogy elintézek egy elit egységet.

Aztán autós üldözés motoron, beszállás egy jachtba, búvárkodás… a Sly Spy konkrétan dobálja a játéktípusokat, mintha attól félne, hogy unatkoznék. Nem unatkozom.

Egyszerű irányítás, feszes tempó

Minden változatossága ellenére a játék két gombbal elvan: ugrás és támadás. Van pisztolyom, de a lőszer véges, így amikor kifogyok, jönnek a rúgások – ilyenkor a játék megint csak közelebb kerül a Bad Dudes-féle utcai igazságszolgáltatáshoz.

Útközben felkapok pár extrát: sorozatlövő gépfegyver, és ha minden alkatrészt összeszedek az elesett ellenfelekből, a Golden Gun. Ez nem a GoldenEye realista vacakja, hanem egy Data East-féle túlzás: gyakorlatilag egy RoboCop-féle képernyőtisztító csodafegyver, majdnem végtelen lőszerrel.

1989-ben ez vizuális orgazmus volt

Grafikailag a Sly Spy brutális volt a maga idejében. Részletes sprite-ok, sok szereplő a képernyőn, slowdown nélkül. Data East-rajongóknak külön öröm a rengeteg easter egg: Karnov és Atomic Runner Chelnov poszterek, Bad Dudes reklámok, és egy kifejezetten nyugtalanító RoboCop-utalás.

A hangzás korrekt. Nem marad örökre a fejemben, de pontosan azt adja, amit kell: tempót, feszültséget, arcade-érzetet.

Rövid, mint egy jó Bond-előzetes

És itt jönnek elő ugyanazok a problémák, amik már 1989-ben is ott voltak. A játék rövid. A pályák gyorsan lepörögnek, így ha valami nagyon működik – például a búvárjet –, jó eséllyel nem élek elég sokáig ahhoz, hogy igazán kiélvezzem.

A főellenfelek sem igazán emlékezetesek. A finálé különösen antiklimatikus, mintha a Data Eastnél valaki ránézett volna az órára, és azt mondta volna: „srácok, csomagolunk”. Még a Bond-villain kinézetű figurák és a kötelező cápa-visszautalás is meglepően felejthető.

Az emuláció is csak elvan

A Flying Tiger csomagolása sajnos nem ér fel a HAMSTER vagy a Zerodiv munkáihoz. Kevés filter, alap képarány-opciók, se DIP switch állítgatás, se japán verzió. Ez az a mínusz, amit egy frissítéssel simán lehetett volna orvosolni.

Zárás

A Sly Spy egy tömény, kompromisszummentes, túltolt arcade akciójáték, ami tökéletesen illeszkedett a Johnny Turbo Arcade kínálatába. Kétjátékos mód helyett változatosságot kapunk, és ez jó csere. Rövid, de emlékezetes utazás Őfelsége szolgálatában, amerikai elnökökkel, nukleáris fenyegetéssel és végtelen sajttal.

Kár, hogy ma már nem érhető el Switchen. Mert ez pontosan az a játék, ami megmutatja, milyen volt – és milyen tud lenni – egy jó arcade játék.