Mutant Football League: Dynasty Edition

Van az a pont, amikor egy játék annyira akar vad lenni, hogy közben elfelejti, miért jó egyáltalán játszani vele.

Szörnyek a pályán, poénok a földön

Papíron ez egy nosztalgikus visszautalás a Mega Drive-os Mutant League Footballra, amit annak idején azért szerettünk, mert pofátlan volt, gyors és vállaltan nem vette komolyan magát. Itt is szörnyek rohangálnak a pályán: csontvázak, vérfarkasok, vámpírok, és a valós csapatok nevéből gyártott szóviccek, amelyek nagy része inkább fárasztó, mint szellemes. Egy darabig mosolyogsz rajtuk, aztán már csak elnézően legyintesz.

A 7 a 7 elleni felállás elvileg gyorsabb, pörgősebb játékot ígér, és tényleg: pontból nincs hiány, védekezésből annál inkább. Olyan érzés, mintha minden meccs egy végeláthatatlan highlight-reel lenne, csak épp az irányítás furán lomha. Sprint nélkül a játékosok vánszorognak, sprinttel meg mintha kötelező lenne végig püfölni magad a pályán. Nem egyszer fordult elő, hogy egy védő, aki látszólag kilométerekre volt, simán utolért hátulról.

Ismerős irányítás, túl sok agresszió

Kontrollerrel az egész nagyon ismerős: Madden-alapok, Blitz-féle túlzás, Mutant League-vérvonal. A különbség az, hogy itt minden ütés, minden szerelés túl van tekerve. Pofonok, body slam-ek, játék utáni verések, sérülések, halálesetek – egy félidő alatt simán elfogynak az irányítók. Ez eleinte szórakoztató, mert abszurd, de hamar elveszíti az élét.

A gond ott kezdődik, amikor a játék saját „okosságai” ellened fordulnak.

Olcsó trükkök, drága idegek

A piszkos trükkök rendszere papíron izgalmas: bírók lefizetése, az előző játék törlése, óriássá növesztett védő. A gyakorlatban ez az, ami szépen szétveri az élményt. Amikor egy tökéletes interceptionből visszahordott touchdown egyszerűen eltűnik, mert az ellenfél „visszatekeri az időt”, az nem vagány, hanem demoralizáló. Amikor az utolsó másodpercben egy óriás linebackert kapsz az arcodba, aki garantáltan fumble-t üt ki, az nem kihívás, hanem rulett.

Itt érzed először igazán, hogy a játék nem a tudást jutalmazza, hanem a káoszt. És egy sportjáték, ahol a skill háttérbe szorul, nagyon gyorsan kifullad.

Akadálypálya, vérrel locsolva

A stadionok tele vannak csapdákkal: lyukak a földön, váratlan akadályok, amik egy biztos touchdown-t fordítanak kínos pofára eséssé. Igen, lehetne azt mondani, hogy ez a Mutant Football League lelke, de pár óra után már inkább csak bosszantó. A poén vérgőzös, de lapos, és hiába nevetsz egy-egy brutális jeleneten, az összkép egyre inkább fárasztó.

Baráttal játszva sem jobb sokkal: a nevetés mögött ott a vállvonogatás, hogy „most akkor mit is csinálhattam volna máshogy?”.

Tartalom van, élmény kevésbé

A dynasty mód meglepően részletes, az online működik, a csomag látszólag tartalmas. Csak hát mindez mit sem ér, ha maga a játékélmény idegesítő. A látvány ráadásul kifejezetten darabos, handheld módban még fájóbb, a kommentátorok pedig néhány meccs után olyan szinten ismétlik a kínos poénokat, hogy nálam ment a némítás.

És akkor ott vannak a Switch-verzió technikai gondjai. Fagyások, összeomlások, újraindítások – nem az a fajta meglepetés, amire vágyik az ember.

Zárás

A Mutant Football League: Dynasty Edition fájó emlékeztető arra, hogy a túlzás önmagában nem elég. Van benne agresszió, van benne tartalom, van benne múltidézés, de nincs meg az az egyensúly, ami miatt hosszabb távon jó lenne vele játszani. Egy-két meccs erejéig elszórakoztat, aztán elfárad, és ott hagy egy csomó kihagyott lehetőséget a pályán.