Membrane

Nem, ez nem így működik az idegrendszerben. Igen, ettől még zseniális alapötlet.

Egy abszurd premise, ami működik

A Membrane a Perfect Hat kétszemélyes csapatának munkája, és érződik rajta az a fajta kreatív szabadság, amit csak egy diplomamunkából kinőtt projekt tud magával hozni. Ez nem akar senkinek megfelelni. Van egy ötlete, és azt következetesen, precízen végigviszi.

A játékban egyetlen képernyőn játszódó, fizikaalapú puzzle-platformszobákon haladsz keresztül – az agytól egészen a kézig. A cél: elérni a kijáratot, lehetőleg úgy, hogy közben begyűjtöd a szobákban elrejtett két gömböt. Az egyik általában magától értetődő, a másik már komolyabb gondolkodást igényel.

Építeni, rombolni, újraépíteni

A piramisfej nem dizájnőrület: konkrétan egy iránytű. Az L és R gombokkal 360 fokban forgathatod, egy segédvonal pedig megmutatja, merre fognak repülni az általad kilőtt építőelemek. A Y gombbal kis kockákat lősz ki, amik rátapadnak a felületekre és egymásra, rugalmasak, és pillanatok alatt hidakat, trampolinokat, katapultokat lehet belőlük építeni.

Az egyik kedvenc trükköm az volt, amikor egyszerűen lefelé céloztam, és „alám lőttem” az építőkockákat, így emelve magam egyre magasabbra. Ez az a fajta mechanika, amit nem tanítanak, hanem rájössz, és attól azonnal okosabbnak érzed magad.

Ha pedig túl sok lett a jóból, az X gombbal vissza is bonthatod a struktúrát: a kockák elvesztik tapadó képességüket, újra begyűjthetők, ami fontos, mert limitált mennyiség áll rendelkezésre. Ugrani természetesen a B gombbal lehet – klasszikus, letisztult, felesleges sallang nélkül.

Szobák, amik játszóterek

Ahogy haladsz előre, a játék fokozatosan nehezedik. Megjelennek ellenfelek, akik fogva tartják a gömböket, óriási zöld golyók, amikkel áttörheted az addig bevehetetlen falakat, gombok, lökhárítók, forgó elemek. Ezeket mind kombinálhatod az építőkockáiddal, és elkezdődik az igazi kísérletezés.

A Membrane egyik legnagyobb erénye, hogy nincs egyetlen jó megoldás. A játék nem terel, nem fogja a kezed. Ha elrontod, egy gombnyomással újraindul a szoba, büntetés nélkül. És még kudarc közben is ritkán tudtam nem vigyorogni azon, mennyire kreatívan tudtam elhasalni.

Látvány és hang: retro, de nem poros

Állóképen nehéz elmagyarázni, miért működik ennyire jól a Membrane. Az egész úgy néz ki, mintha MS Paintben rajzolták volna 1988-ban: primer színek, pixeles formák, szándékosan primitív grafika. A mozgás viszont sima, a fizika pontos, az irányítás borotvaéles. Ez az ellentmondás adja az egész varázsát.

A zene minimalista chiptune, és pont annyira van jelen, amennyire kell. Nem tolakszik, nem akar dallammal hódítani, inkább hangulatot ad. Észrevétlenül válik a világ részévé, ahogy az egész játék.

Zárás

A Membrane egy feszesre csiszolt, intelligens puzzle-platformer, ami egy teljesen őrült ötlet köré épít fel egy következetes, élvezetes élményt. Legutóbb talán a World of Goo Wii-s megjelenésekor éreztem hasonlót: amikor egy játék ennyire tisztán, sallangmentesen mutatja meg, mire képes a műfaj.

Nem tanít semmit az emberi idegrendszerről. De cserébe ad egy szürreális utazást, amit kézben tartva és a kanapén ülve is öröm végigjátszani. És legközelebb, amikor egy légy landol a karodon… talán egy pillanatra eszedbe jut ez az egész.