Lunar Remastered Collection

A Lunar sorozatról sokáig azt hittük, elveszett az időben. Jogviták, kiadói huzavona, majd Takeshi Miyaji halála 2011-ben – minden adott volt ahhoz, hogy Alex, Luna és a többiek örökre a Sega CD és a PS1 emlékeiben ragadjanak. Aztán a GungHo – a Game Arts anyacége – elővette a varázspálcát, és megtörtént az, amire kevesen számítottak: a Lunar visszatért.

Régi szerelem, új köntösben

Ha gyerekként játszottál a Silver Star Story-val vagy az Eternal Blue-val, jó eséllyel nagyon szeretted őket. És ez a szeretet ordít erről a gyűjteményről. Tematikusan is – hiszen ezek a játékok az utazásról, a felfedezésről, az emberekhez való kötődésről és a szerelemről szólnak –, de abban is, ahogyan hozzájuk nyúltak.

A Switch-re érkező csomag az eredeti Sega CD-s The Silver Star és Eternal Blue PS1-es, kibővített verzióira épül. Kapunk feljavított látványt, teljesen új szinkront, frissített szövegkönyvet és néhány modernizáló kényelmi funkciót – mindezt úgy, hogy a Saturday Morning Cartoon™ hangulat érintetlen maradjon.

Szinkron: mosolyogsz, vagy felszisszensz

Az új szinkron vegyes élmény. Az eredeti ’90-es évekbeli anime-dubok túljátszott bája nehezen felejthető, és ezt próbálja megidézni az új szereplőgárda is. Változó sikerrel.

A Silver Star Story itt egyértelműen jobban jár: a hangok frissebbek, jobban illenek a karakterekhez, miközben megmarad a kellő mértékű kemp és játékosság. Az Eternal Blue viszont kevésbé szerencsés. Több karakter hangja túl merev vagy túl idősnek hat, mintha a szinkronrendezés túlságosan ragaszkodott volna az eredetihez – annak minden furcsaságával együtt.

Szerencsére a lokalizáció menti a helyzetet. A Working Designs-féle fordítások anno hírhedtek voltak az aktuálpolitikai poénjaikról, reklámos utalásaikról és ma már vállalhatatlan szóhasználatukról. Ezek nagy része eltűnt, a hangnem viszont maradt. A Silver Star Story kicsit simább, természetesebb lett, az Eternal Blue inkább változatlan. És igen, még mindig rengeteg kamaszos, ahem humor van benne – de Ronfar továbbra is elkiáltja magát, hogy „Happy hour!”, amikor gyógyít. Így van ez jól.

Látvány és opciók – majdnem tökéletes

A vizuális frissítés kifejezetten jól sikerült. Két mód közül választhatok:

• Classic – az eredeti pixelart, eredeti képaránnyal
• Remastered – nagyobb felbontás, több szín, szélesebb képarány, az eredeti stílus tiszteletben tartásával

A Remastered mód kifejezetten szép, az animált átvezetők pedig ma is meglepően jól működnek. Egyetlen furcsaság, hogy a vizuális módot csak a főmenüben lehet kiválasztani, játék közben nem – bár a mentések mindkét mód között használhatók.

Kényelem kontra kihívás

A legnagyobb játékmeneti változás a Silver Star Story tárgykezelését érinti. Választhatok az eredeti, karakterenkénti, szigorúan limitált inventory és az új, közös, Nall által kezelt készlet között. Ez utóbbi hatalmas könnyítés – talán túl nagy is.

A kincsesládák értékeit a japán verziókhoz igazították, így rengeteg pénzem lesz, és az új inventoryval gyakorlatilag eláraszthatom magam gyógyító tárgyakkal. Az eredetileg is könnyű Silver Star Story ezzel gyakorlatilag elveszíti minden kihívását.

Az Eternal Blue viszont megmaradt annak, ami volt: egy keményebb, klasszikus körökre osztott RPG. Itt továbbra is lehet – és fogok is – sokat meghalni, ha nem figyelek vagy nem grindolok eleget.

Gyorsítás: a legjobb újítás

A kedvenc újdonságom egyértelműen a fast-forward funkció. Harc közben akár háromszoros sebességre gyorsíthatom az eseményeket. Ez óriási áldás, mert mindkét játék harcrendszere lassú volt, nagy arénákkal és sok pozicionálással. A gyorsítás felpörgeti a tempót, és elviselhetőbbé teszi a hosszú, fantáziátlanabb dungeonöket.

És ezekből sajnos van bőven, főleg az Eternal Blue-ban. A mozgás lassú, a dash csak félmegoldás, a szűk folyosókon rohangáló ellenfeleket kikerülni pedig idegesítő. Bár nincsenek random encounterek, néha úgy érződik, mintha lennének.

Apró, de bosszantó hiányosság az is, hogy Eternal Blue-ban továbbra sem lehet boltokban statokat összehasonlítani, míg Silver Star Story-ban igen. Nem tragédia, de furcsa.

Ami mindent felülír

Mindezek ellenére a Lunar varázsa még mindig működik. Alex és Luna története, Hiro és Lucia kapcsolata, Kyle és Jessica örök civakodása – ezek a karakterek élnek. Van bennük őszinte lelkesedés, romantika és az a fajta naiv hit az utazásban és a barátságban, amit ma már ritkán látni RPG-kben.

Ezek a játékok a maguk korának termékei, és ezt nem is tagadják. Nem forradalmiak, nem mélyek, de szívük az van. És néha ez bőven elég.

Zárás

A Lunar Remastered Collection tisztelettel nyúl a PS1-es klasszikusokhoz, és próbál rajtuk annyit csiszolni, amennyit a mai közönség elvár. Nem minden változtatás sikerült, és vannak elemek, amelyek egyszerűen rosszul öregedtek. De a báj, a humor és a romantikus kalandvágy ma is átüt rajtuk.

Ha szereted az RPG-ket, és van egy kis türelmed, ennél sokkal rosszabb időtöltést is találhatsz. És végre tényleg elfelejthetjük a Dragon Song-ot.