Loddlenaut

Takarítunk... és talán barátkozunk is

A Loddlenaut alapötlete nem túlságosan bonyolult: egy űrhajós vagy, aki a Gupp-14 bolygón igyekszik megtisztítani az óceánt a szeméttől. Mivel mindenféle "Tamagotchi"-szerű kis szörnyecskékkel, a loddle-ökkel is foglalkoznod kell, egy kis csavar is kerül a képletbe. Miközben a víz alatti jetpackkel haladsz előre, az alapvető teendőd a szemét összegyűjtése, amit különböző eszközökkel, például egy buborék pisztollyal végezhetsz el. Ahogy haladsz, új eszközöket szerzel és fejleszted a felszerelésed, hogy még nagyobb mennyiségű szemetet gyűjthess össze – tipikus „loop” mechanizmus, de nálam legalább működik.

A loddle gondozása, amit a játékban végezni kell, külön pikantériát ad hozzá. Ezek a kis halak éhesek, koszosak, és szeretnének egy otthont. Az egész egy szórakoztató, ha nem is túl bonyolult kombinációja a Tamagotchi-nak és egy könnyed szimulátor játéknak, amit egyszerűen nem lehet komolyan venni, de pont ettől működik. A loddle-ok evolúciója, a velük való interakció, mind mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ne csupán egy egyszerű takarítós játékról legyen szó, hanem egy nyugodt és kellemes élményről, ahol elfelejtheted a világ gondjait.

Kellemes pihenés, de nem mindenki számára

A játék ritmusát az adja, hogy bár a pályák egyszerűek, a környezet folyamatosan szennyeződik újra, ami szinte sosem adja meg azt az érzést, hogy a végére értél. Mikor mindent tökéletesen megtisztítasz, akkor is egy kis idő múlva ugyanúgy visszatér a kosz. Ez kicsit elveheti a motivációdat, hogy mindent 100%-ra tisztára pucolj. Ugyanez igaz a loddle-ok ápolására is – nem igazán tudnak maguktól boldogulni, de nem is pusztulnak el, ha nem törődsz velük. Szóval igazából csak barátként kell rájuk tekinteni, és nem feladatként.

De valójában ez a játék nem arról szól, hogy nyerni vagy befejezni kell, hanem arról, hogy ellazulj, és közben cselezgess a kis halacskákkal. A történet, amelyet apró felfedezhető szövegekből ismerhetünk meg, egy kis feszültséget ad a játéknak, de ez is inkább csak háttértörténet, nem valami drámai katasztrófa. Mégis, ahogy egyre többet haladsz előre, elkezded érezni a melankólia hangulatát, amit az egész játék próbál átadni. Az a benyomás, hogy bármit csinálsz, nem tudsz „nyerni”. De talán nem is ez a cél, hanem inkább egy folyamatban lévő élmény.

A kontrollok: Zökkenőmentes, de nem hibátlan

A játék irányítása elég gördülékeny: két analóg kar, A gomb az emelkedéshez, B a süllyedéshez – semmi különös, de pont ezért van meg az a simaság, amit egy ilyen játék igényel. A 3D víz alatti navigálás nem egyszerű dolog, de itt nincs szükség aggodalomra: a célzást a jobb ravasz automatikusan elvégzi helyetted. A legtöbb dolog, amit csinálunk, az pontosan illeszkedik ehhez az egyszerű, de szórakoztató játékmenethez. Viszont a tisztogatós eszközök nem mindegyike nyújt olyan kielégítő érzést, amit a játék egyéb részei adnak. A szemét eltávolítása, bár szórakoztató, nem adja meg azt a kielégítő érzést, amit a PowerWash Simulator adott. A különbség a vizuális hatásban rejlik: bár a víz színe valóban javul, az egész kicsit túl finom ahhoz, hogy maradandó élményt adjon.