Linn: Path Of Orchards

A játékmenet: Pár lépés és vége

Az alapötlet nem rossz: egy auto-running játék, ahol a pályák forognak, elcsúsznak, és te próbálod elérni a célt a lehető legkevesebb mozdulattal. Csakhogy, ha jobban belegondolsz, a lényeg igazából annyi, hogy nyomd meg a gombot, és már repülsz is. Jó, oké, van itt egy kis ugrás, balra-jobbra rohangálás, de alapvetően tényleg nem történik semmi izgalmas.

Minden pályán több feladatot is teljesíthetsz, például különféle gyűjthető dolgokat, vagy épp a lehető legkevesebb mozdulattal kell elérned a célt. De hogy őszinte legyek, soha nem éreztem, hogy ezek valóban hozzáadnának bármit is a játékhoz. Tényleg, ha csak simán végigmegyek a pályán, akkor is csak egy pár másodperces pörgetés az egész. Az extra célok legalább arra kényszerítenek, hogy újra próbálkozz, de igazából csak a pályák ismételt átélésére kényszerítenek.

A vezérlés: A küzdelem a gombokkal

A játékmenet egyik legnagyobb problémája a vezérlés. Ez az a pont, ahol minden egyes próbálkozásom megroppant. A kontrollok egyszerűen nem passzolnak a Switchhez. A pálya irányítása egyszerűen nem reagál úgy, ahogy kellene. Az ugrások túl pontatlanok, és a dupla ugrás gyakran elég „ragadós” – nem, nem azért, mert izgalmas, hanem mert úgy érzed, hogy nincs semmi logika abban, hogy mikor sikerül és mikor nem.

Sokszor volt olyan, hogy ugyanazt a mozdulatsort elvégeztem, és teljesen más eredményt kaptam. A platformokra ugrálás nem mindig működik, és a pálya forgása is zavaró lehet, mikor nem tudod, hogy hová érsz éppen. A játék nem büntet komolyan, mert ha meghalsz, a pálya azonnal újraindul, de nem érezted úgy, hogy a kudarc a te hibád volt. Inkább úgy tűnt, hogy a játékmenet egyszerűen nem kiforrott.

A grafika és zene: Szép, de nem elég

A grafika néhol igazán szép, különösen a későbbi pályákon, amikor az egyes tájak igazán kellemesek a szemnek. A világ atmoszférája is elég jól eltalált, és a játék vizuálisan megnyugtató, de igazából ennyi. A zenék nem zavaróak, de nem is maradnak meg benned. A zenei aláfestés inkább háttérbe szorul, mintha azt próbálnák elérni, hogy egyszerűen ne legyenek idegesítőek. És ez nem is lenne baj, ha a játékmenet legalább annyira jó lenne, hogy elfelejtsd, hogy a zenék igazából annyira nem emlékezetesek.

A mobiljátékok csapdája

A Linn: Path of Orchards sajnos egy tipikus esete annak, amikor a mobil játékok átültetésénél az igazi problémák nem az alapötletben rejlenek, hanem a kivitelezésben. Igen, a játék gyorsan pörög, és egy-két percben eljátszogatsz vele, de egyszerűen nem éri meg végigjátszani. Ha csak a „bite-size” játékélményre vágysz, akkor elmegy, de a konzolos élményhez túl sok a zűrzavar.