Johnny Turbo's Arcade: Two Crude Dudes

Szerintem valahol mindenki vágyott rá, hogy egy badass hősként végigverje a világot. Itt van Johnny Turbo és barátja, akik tökéletesen megtestesítik a ‘90-es évek harcos-hőseinek karikatúráját – szaggatott pólóban, izzadságban tocsogva, és persze mindezt hatalmas, robbanó dizájnnal. Képzeld el, hogy egy régi arkádgépen tombolva ütöd agyon az egész várost, és egyetlen mozdulattal emelsz meg egy tankot. Ja, meg persze mindezt egy baráttal karöltve.

Játékmenet

Ha eddig még nem voltál biztos abban, hogy mi is az a valódi arcade hangulat, a Two Crude Dudes biztosan elmondja neked. A játékmenet egyszerű, de zseniális – két gomb, egy ütés, egy ugrás, és már indul is a mulatság. A közepes tempójú harcok nem túl bonyolultak, viszont valahol varázslatos az érzés, amikor meglátsz egy széttört autót, és a következő pillanatban a kezedben landol, hogy más játékosokat lapátra tegyél vele. A grab gomb az, ami igazán különlegessé teszi a játékot: bármit elkapni, és dobálni vele? Kétségtelenül az egyik legviccesebb eleme, amikor például a partneredet repíted a következő hordóval a másik irányba.

A játéknak van egyfajta varázsa, amit az a teljes szabadság érzés ad, amikor szinte minden, amit látunk, a saját hasznunkra fordítható. A grafika élénk, színes, és bár nem a legfejlettebb a maga idejében, mégis egy olyan "90-es évekbeli íz" árad belőle, amitől az egész élmény visszarepít egy időbe, amikor még nem voltak túl bonyolult irányítások, csak a durva akció és a képernyőt égető energiák.

Egyedül vagy kettőben?

A Two Crude Dudes egyértelműen a társas játékok mestere. Igaz, hogy lehet egyedül is tolni, de a valódi szórakozás akkor jön, amikor ott van melletted egy barát, és ti ketten próbáljátok összezúzni a várost. Néhány pillanatban már-már zavarba ejtően őrült, hogy mi történik, de aztán rájössz, hogy ezt nem is lehetne másképp csinálni. A játék abszolút odafigyel arra, hogy mindig legyen elég dolog a képernyőn – sőt, egy-egy szörny vagy ellenfél bosszantóan kitartó tud lenni, amitől igazán pörgőssé válik a tempó.

A grafikai megjelenés a maga idejében egy igazi színes robbanás volt. A háttér és a karakterek szinte életre kelnek, és ha belegondolunk, a korabeli gépek képességeihez képest, a játék szép részletességgel jelenítette meg a világot. A különféle mutáns főnökök egyszerűen elborultak – van itt minden, ami szem-szájnak ingere, egy-egy jól megtervezett találkozás után pedig a grafika csillogása kifejezetten szórakoztató.

Zenei aláfestés és hangok

A hangok is emelik a hangulatot. Az egyes ütéseknél, robbanásoknál érezni, hogy komolyan vettek minden egyes hatást. A zenék megmaradtak a fülbemászó ’90-es évek stílusában, de inkább a háttérben húzódnak, nem pedig túltolják magukat. Az egész hangzásvilág úgy hat, mintha egy egyedülálló, szórakoztató akciófilm zenéje lenne – és ez nagyon jól áll neki.

Miért nem tökéletes?

Van azért egy-két dolog, ami nem igazán sikerült. A grafikus emulátor, amit a játék használ, nem a legjobb. A lehetőségek meglehetősen szűkösök, és az a bizonyos bilineáris szűrés megöli a pixel-tisztaságot, amire a régi gépeken is vágytunk. Na de ne legyünk igazságtalanok, 1992-ben még nem voltak elérhetők a mai grafikai szűrők, szóval ne várj valami hyper-szuper éles képet – az igazi élményt úgyis a játékmenet adja.

Zárás

Összességében a Two Crude Dudes a maga módján egy igazi élmény. Azoknak, akik szeretik az egyszerű, de nagyszerű arcade bunyósokat, és nem rettennek meg egy-két őrült pillanattól, ez egy igazi jó választás. Bár nem egy szuperszofisztikált mestermű, de úgy sikerült megidézni a ’90-es évek arcade hangulatát, hogy az ember szinte beleszeret a mániákus tempóba.

Pozitívumok

• Egyszerű és szórakoztató játékmenet
• Társas élmény, ami barátokkal üt igazán
• Színes, részletes grafika
• Pörögős, hangulatos zenék és hangok

Negatívumok

• Korlátozott grafikai beállítások
• A szűrés elnyomja a klasszikus pixelélményt