I Am The Hero

Képzeld el, hogy a Streets of Rage és a Final Fight egy vad kávézóban találkoznak, és olyan szoros kapcsolatba kerülnek, hogy egy új generációs verekedős játékot hoznak világra. Na, most képzeld el, hogy ezt a játékot elrontja a történet, a szövegek meg úgy festenek, mint egy gyerekbarát rajzfilm. De nem kell megijedni, mert a I Am The Hero pont azt csinálja, amit egy igazi beat 'em upnak kell: nem kérdez, csak pofonokat oszt.

Játékmenet – Pofonok, kombók és 16 bites nosztalgia

A játék világát a tipikus, 16 bites, old-school stílus uralja, mintha egy SNES játékot porszívóztak volna elő a múltból. A cél egyszerű: pofonokat osztunk, hullámszámra jönnek a rosszfiúk, és amíg ki nem tisztítjuk őket, nem tudunk előrébb jutni. A legnagyobb húzás a kombórendszer, ami a verekedős játékok klasszikus mechanizmusait hozza, de egy kis csavarral.

A I Am The Hero különlegessége, hogy a támadások valódi, harcosjátékos-kombókat idéznek. Egy kis időbe telik, mire ráérzel a ritmusra, de aztán igazán kreatívan kezdheted összerakni a kombinációkat, hogy komoly káoszt csapj a szörnyetegekre. Ha a régi verekedős játékokban azt szeretted, hogy az ütésekkel és blokkokkal rendesen ki kell találni a taktikát, akkor itt is meglesz a feeling.

Ahogy haladsz előre, különféle titkos mozdulatokat oldhatsz fel, és új karaktereket is választhatsz, akik saját egyedi támadásaikkal bővítik a repertoárt. A harc tehát nemcsak a gombnyomások gyorsaságán, hanem a mozdulatok kísérletezésén és az új kombinációk felfedezésén is múlik. Viszont nem csinálnak belőle túl bonyolult történetet – mivel igazából a pofonok és a pörgés a lényeg.

A látvány és hang – Pixelparadicsom és jó zene

A látvány igazi 16 bites nosztalgia, amit a régi konzolos időkben gyártottak volna. A pixel art karakterek igazi retro hangulatot árasztanak, és bár nem egy grafikai csoda, a szórakoztatás szempontjából tökéletesen megállja a helyét. Minden szereplő karakteres és az ellenségek is jól kidolgozottak, egyszerű, de hatásos dizájnban.

A zenét is dicséret illeti, a gyors tempójú, pörögős soundtrack pontosan illik a verekedős játékmenethez. Rendszerint egy lendületes dobpergés kísér minket, ami szorosan összefonódik a harcok tempójával. Mindezek mellett egy aprócska hiba, hogy mikor már sok ellenség jön egyszerre, vagy amikor falhoz csapunk több karaktert, a képernyőn egy kis lagg is jelentkezhet – de ne essünk pánikba, nem egy világvége szintű hiba, inkább csak bosszantó pillanatok.

A gyengeségek – Egy kicsit túl egyszerű

Bár a I Am The Hero rengeteg jót kínál, azért nem mentes a hibáktól. Az egyik legnagyobb problémája, hogy viszonylag könnyű – főleg azok számára, akik már a verekedős műfaj mesterei. A játék nem kínál igazi kihívást, és mivel a történet alig van jelen, nem is igazán indokolja meg, hogy miért érdemes végigcsinálni. A harcok gyorsan elérik a rutinszerű szintet, és ha nem vagy éppen a kombók szerelmese, akkor hamar elveszítheted az érdeklődésedet.

A másik probléma, hogy a co-op multiplayer módban a képernyő káosza kicsit túl sok lehet. Mikor már egyszerre több tucatnyi ellenséget püfölsz, a játék elkezd laggolni, és ez különösen zavaró, ha éppen barátokkal próbálkozol. Még ha nem is tragikus, de a játék folyamatos akcióra épít, szóval egy kis simább működés nem ártott volna.

Zárás – Pofonok, de nem a nagy királyi módon

A I Am The Hero egy szerethető, egyszerű verekedős játék, ami mindent hoz, amit elvárhatunk tőle: szórakoztató, gyors tempójú, ütős kombókat és kellően szórakoztató harcokat. Azonban hiányzik belőle a mélyebb történet, és ha egy kicsit nagyobb kihívásra vágysz, akkor valószínűleg nem fog sokáig lekötni. Azok számára, akik a retro verekedős játékok kedvelői, és nem riadnak vissza egy kis könnyed, pörgős szórakozástól, valószínűleg egy jó időtöltést jelenthet.