Herdling

A történet és hangulat – Csendes, de hatásos

Az egész játék egy olyan világban zajlik, ahol nincs szükség nagy magyarázkodásra, sem hosszú párbeszédekre. Herdling igyekszik átadni az érzéseket, és nem elmesélni egy történetet. A főhősünk néma, de annál inkább érzelemdús világot épít köré. A cél egyszerű: vezetni a calicorn nevű lényeket egy jobb élet felé. Miért? Mert miért ne? A világban uralkodó csend, a táj és a zenék mind egy erős, melankolikus atmoszférát adnak, amitől kicsit úgy érzem, mintha egy régi kalandfilmben lennék. Hozzáteszem, hogy a zenét Joel Schoch fantasztikusan komponálta, és az egész játék hangulata az ő dallamaival éri el a csúcsot. Minden egyes lépés, minden egyes döntés egy szebb, de titokzatosabb világ felé vezet.

Játékmenet – Egy kis rendetlenség a rendszerben

A Herdling játékmenete alapvetően nem túl bonyolult: irányítod a falkádat, segítesz nekik a napi feladatokban, miközben próbálod túlélni a veszélyes tájat. A nehézség inkább abban rejlik, hogy az irányítás nem mindig olyan gördülékeny, mint szeretnénk. Eleinte minden szórakoztató: ahogy az apró, szőrös lényeket irányítod, és próbálod őket életben tartani, elgondolkodsz, hogy miért nem csináltál még ilyesmit játékban.

Az irányítás egy kicsit kaotikus, és bár a logika egyszerű: ha balra lépsz, jobbra mennek, ha jobbra lépsz, balra mennek, a valóságban nem mindig olyan könnyű megtartani a kontrollt. A nagyobb calicornok nem igazán reagálnak olyan simán, mint amire számítanál, és gyakran úgy érzem, hogy inkább egy teherautóval próbálok navigálni a mezőn, mint egy gyors szarvassal. A játék irányítása ugyan alapvetően szórakoztató, de időnként az egész olyan nyers, hogy könnyen elveszítheted a fonalat.

A varázslatos táj és az esztétika

A Herdling világa lélegzetelállító, ha figyelembe vesszük, hogy nem az a tipikus grafikával rendelkező, "új generációs" játék. Itt a báj az, hogy az apró, szép részletekben rejlik. A naplemente, a fák susogása, a szél – mind-mind hozzájárulnak a teljes élményhez. A játék minden egyes helyszíne – legyen szó ködös erdőről, elhagyatott vasútállomásról vagy épp a hegyvidéki ösvényekről – valóságos gyönyörűség, amit csak elmélyülten lehet élvezni.

De sajnos nem minden tökéletes: a Switch 1-en a frame rate csökkenése és a szaggatott textúrák rontanak a hangulaton. Ha figyelembe vesszük, hogy a játék mélyebb élményt kíván nyújtani, akkor egy sima, folyamatos képfrissítés sokkal jobban hozzájárult volna a belső elmélyüléshez. A Switch 2 már sokkal jobban teljesít, de a textúrák és világítás még mindig nem a legjobb.

A kihívás és az élmény

A játékmenet nem különösebben nehéz, inkább egy bájos utazás, ahol a kihívások inkább az environmentális rejtvények és a trükkös akadályok kezelésében rejlenek. Néhány szakaszon akadnak csapdák, amik feltartják a csordát, de a legtöbb esetben inkább a felfedezésre és az apró történeti elemekre összpontosíthatsz. A calicornok alapvetően egyediek, de a játékmenetben nem érződik, hogy ezek a lények valóban élnek. A személyiségük csak jelzésértékű, és nem befolyásolja, hogyan viselkednek – ami egy kicsit elrontja a kapcsolatot, amit a játék szeretne felépíteni közted és a kis csordád között.