Aces of the Luftwaffe

Klasszikus jogi szöveg, de itt akaratlanul is nevetnem kellett. Nehéz elképzelni, hogy bárki is történelmileg hiteles szimulációnak nézné az Aces of the Luftwaffe – Squadront, ahol a háború után Amerikára rászabadulnak a németek… fém rovarrepülőkkel, repülő csészealjjal és egy légi vonattal. Ez már az a pont, ahol az ember hátradől, és elfogadja: itt nem a realitás, hanem a shmup-öröm az úr.

Klasszikus lövölde, csapatban

A játék huszonöt pályán keresztül dobálja elénk az ellenfeleket, egyedül vagy akár négyfős kooperatív módban. Ha szólóban játszom, a század akkor is velem van: kötelékben repülnek, plusz tűzerőt adnak, és közben hozzák a saját nyűgjeiket is. Multiplayerben kicsit szigorúbb a kihívás, de cserébe nagyobb a pontszórás lehetősége, és végre értelme van a képernyő különböző részeit lefedni.

Player One fixen Mark Taylor, a többiek pedig válogathatnak a csapatból. És itt jön a játék egyik legjobb ötlete: a pilóták nem csak statok, hanem problémás személyiségek.

Pilóták, akik nem kértek ebből a melóból

Steve Davis például időnként elalszik a kormánynál, ilyenkor a többieknek kell fedezni, amíg fel nem ébred. Melissa nem szeret magasságot váltani, ezért bizonyos szakaszokból egyszerűen kimarad. John King dührohamot kap, és vadul cikázva nekiütközik mindennek – beleértve a saját társait is. Mark pedig rosszul lesz, ilyenkor kénytelen vagyok csigalassúsággal repülni, amíg összeszedi magát.

Ezek a helyzetek néha kicsit idegesítőek, főleg ha épp a túlélésre koncentrálnék, de összességében feldobják a játék ritmusát. Nem csak lövök, hanem alkalmazkodom.

Hangulat és tálalás

A pilóták végig beszélgetnek rádión, ugratják egymást vagy kommentálják az eseményeket. Statikus portrék jelennek meg, de a szinkron teljes, és ez rengeteget hozzáad az élményhez. A főnökök, a tábornok, a komplett őrült mellékszereplő-gárda mind megszólal, és a történet így szépen, könnyedén halad előre.

A vizuális stílus egyszerű, tiszta és jól olvasható. A repülők kicsik, ezért a képernyőt tele lehet pakolni lövedékekkel, amitől folyamatos mozgásra kényszerülök. A kisebb ellenségek rajai után a nagyobb gépek tényleg súlyt kapnak, és jóleső érzés darabokra szedni őket.

Nem csak lövés, néha feladat is van

A pályákon mellékküldetések is felbukkannak, amiket a töltőképernyők magyaráznak el – ez ügyesen eltereli a figyelmet a néha 45 másodperces töltési időkről. Ezek között van utánpótlás ledobása, egy gép védelme, menekülő ellenfél üldözése, sőt egy lopakodós szakasz is, ahol reflektorokat kell kerülgetni lövedékek helyett.

Nehézség és fejlődés

Alapvetően klasszikus shmup-menet: lövöldözés, power-upok, túlélés. Kezdetben meglepően engedékeny: több élet, checkpointos újraéledés, több találatot is kibíró gép. A társak is visszatérnek, ha lelövik őket. De ez csak az eleje.

A pályákon medálokat gyűjtök, amik szintlépést és skill coinokat adnak. Ezekből fejleszthetem a csapat képességeit: nagyobb tűzerő, jobb védelem, javító tárgyak, brutális bombák. A fejlesztési rendszer rugalmas: ha rosszul döntöttem, bármikor újraoszthatom a pontokat. Ez ritka kincs.

Induláskor a speciális támadások kicsit túl erősek voltak, de ezt gyorsan javították egy frissítéssel. Azóta a nehézség szépen, fokozatosan kúszik fel, a repedezett képernyő effekt egyre gyakrabban figyelmeztet: itt már nem lazsálunk.

Bossok és kihívás

A főellenfelek kifejezetten szórakoztatóak: őrült tudósok, undead vonatvezetők, ikerlányok egyszerre a képernyőn. Nagyok, sok helyet foglalnak, kevés mozgásteret hagynak, lézerekkel, spirál lövésekkel, hirtelen előtörő alkatrészekkel támadnak. A repülő vonat például simán átgázol rajtam, ha nem figyelek.

A normál nehézség mellé jön a hard és az unlockolható extreme mód, kevesebb élettel és sokkal sűrűbb pokollal. Itt már tényleg az őrült cikázás számít, és hiába a fejlesztések, nem válik sétagaloppá.

Összegzés

Az Aces of the Luftwaffe – Squadron nem akar több lenni annál, ami: egy pörgős, látványos shmup, egy kis csavaros csapathumorral és meglepően jól kitalált fejlődési rendszerrel. Könnyen indul, de fokozatosan megmutatja a fogát, a bossok emlékezetesek, a kooperatív mód pedig igazi bónusz.

Online ranglista hiányzik, ami fájó, de a pályánkénti pontvadászat és statisztikák azért adnak visszatérési okot. Ha többjátékos lövöldére vágyom, vagy csak egy korrekt, tartalmas shmupra, ez egy biztos választás.