*RWBY: Arrowfell* egy olyan játék, ami tele van jó ötletekkel, de valamiért nem sikerül igazán felpörögni. Az alapfelállás ismerős: egy 2D-s akcióplatformer, négy egyedi karakterrel, akik mindegyike rendelkezik különleges képességekkel, és mindezt egy szépen kidolgozott anime-stílusú világba csomagolják. Az alapkoncepció nagyszerű, de valami mindig hiányzik. Az érzés, mintha egy jó futásba belecsúszna egy kisebb bukfenc, és a játék lendülete ott törne meg.
Ki hitte volna, hogy egy tizenhárom évvel ezelőtti Flash játék, amit gyorsan letudsz egy óra alatt, még mindig képes olyan varázslatos élményt adni, ami hosszú ideig veled marad? A *Windosill* pontosan ezt teszi: egy szórakoztató, pihentető utazás, ami sokkal többet kínál, mint amit első ránézésre várnál tőle. Bár rövid, mégis megérinti az ember lelkét, és valahogy úgy érzed, hogy valami különlegeset éltél át.
Ez az a DLC, ami nem csak bővít, hanem finoman emlékeztet arra, miért jó egyáltalán videojáték-történettel foglalkozni.
A *Final Fantasy* mellékágai közül az Ivalice Alliance mindig is különleges helyet foglalt el a fejemben. Politika, árnyalatok, erkölcsi szürkezónák – nem a kristálymentés volt a lényeg, hanem az, hogy **ki mit tesz hatalomért, túlélésért vagy meggyőződésből**. Csakhogy mielőtt Ivalice megszületett volna, Yasumi Matsuno már egyszer végigment ezen az úton az *Ogre Battle* világával.
Mi történik, ha egy játékban az inventár kezelését próbáljuk szórakoztatóvá tenni? Az **Save Room** egy olyan próbálkozás, ami arra épít, hogy a **Resident Evil 4** legendás tárgykezelő rendszere magában is megér egy külön játékot. És bár a koncepció egészen kreatív, a megvalósítás inkább szórakoztatóan, mintsem igazán kihívást jelentően.