Amikor először indítottam el a Lunark-ot, rögtön elkapott az érzés, hogy mintha egy időgépen ülnék. Az egész játék olyan, mintha egy elveszett 80-as évekbeli klasszikust találtam volna meg egy bolhapiacon. Képzeld el, hogy a retrofuturisztikus világot egy pixelben csillogó, rotoszkópos animációval szaggatott univerzumban fedezed fel, miközben a lepkefingnyi reakcióidővel végzel bonyolult ugrásokat, és közben a zene minden egyes mozdulatot aláfest.
Valószínűleg mindenki ismeri azt az érzést, amikor egy klasszikusnak felújított verziója megérkezik, és csak azért, hogy egy pillanatra visszavigyen a múltba, miközben a modern technológia mindent még szebbé és izgalmasabbá tesz.
Először is, ha a *Gripper* trailerjét megnézted, biztos vagyok benne, hogy neked is beugrott a *Akira* anime, a futurisztikus motorok, a csillogó városok és az egész cyberpunk hangulat. Na, ezt hozza a játék is, de, ahogy lenni szokott, a látszat néha csal. Azt hittük, hogy egy pörgős, menő cybermotoros akcióval lesz dolgunk, de néhány óra után inkább egy frusztráló grindi-szörnyeteg lett belőle.
Öregszem, ezt onnan tudom, hogy már egy fáradt keresztes lovaggal is könnyen tudok azonosulni. Cecil, a *Saga of Sins* főhőse hazatér a keresztes hadjáratokból, és nem hősként ünneplik, hanem egy pestissel sújtott, bűnbe fulladt falut talál. Sinwell lakói romlottak, az atmoszféra nyomasztó, a tematika pedig első blikkre kifejezetten ígéretes. Bűnök, démonok, elmébe merülés, belső harcok – ez papíron simán lehetett volna egy sötét, karakteres akció-platformer.
Van valami egészen különleges abban, amikor egy játék mögött **nem csapatot**, nem brandet, nem üzleti stratégiát, hanem **egy embert** érzek. A *Kraino Origins* pontosan ilyen. Angel Dorantes egyszemélyes projektje ordít arról, hogy alkotója nem csak ismeri, hanem **szereti** a klasszikus akció-platformereket. És ami még fontosabb: érti is őket. Nem kívülről másolja, hanem belülről bontja szét és rakja újra össze azt, amitől ezek a játékok időtállóak.