Mi történik, ha a retro **looter-shooter** találkozik a **thrash metal** világával, és egy káoszos vérfürdőbe torkollik? Hát, a **Nightmare Reaper** pontosan ezt hozza el neked. Nem egy bonyolult történetet várj, hanem inkább egy szédítő, véres orgiát, ahol minden egyes szint egy újabb őrült kalandot tartogat. De vajon tényleg képes a játék megugrani a túlélőhorror roguelite műfaji határait, vagy csak egy újabb pixeles vérfürdő, amit a következő negyedórában már elfelejtesz?
A *Trinity Trigger* egy olyan játék, ami rögtön rávilágít, hogy a '90-es évek JRPG-inek szelleme nem halt meg – csak kicsit más köntösbe öltöztették. Ha voltál valaha a *Secret of Mana*, vagy az *Octopath Traveler* rajongója, akkor ismerős terepre lépsz, de a kérdés az, hogy sikerül-e a modern köntös mellett megőrizni azt a varázst, amitől ezek a játékok igazi klasszikusokká váltak. És bár a játék nem tartogat semmi földrengetőt, azért pontosan azt nyújtja, amit a műfaj kedvelői várnak.
A **Super Dungeon Maker** úgy tesz, mintha megkaptuk volna a régóta vágyott „Zelda Maker”-t, aztán pár óra után rájövök: ez inkább egy ígéretes vázlat, mint kész kaland.
Az első ugrásom a Skyból a Surface-ra talán az egyik legfontosabb pillanat, amit valaha videojátékban átéltem. Az a szabadság, ami árad belőle, és az az érzés, hogy a világ valóban az én kezemben van, mintha egy apró kósza emlék lenne a *Breath of the Wild*-ból, de most valahogy minden egy fokkal jobb, mindent tökéletesebben csinálnak. Ha valaki képes úgy folytatni a dolgokat, hogy közben az előző játékot *túl is szárnyalja*, hát akkor a Nintendo pontosan ezt tette.
Hogy a **Life is Strange** univerzumot folytatni nem könnyű, az talán nem is meglepő. Az első rész hatalmas sikerét követően nemcsak a rajongók, hanem a fejlesztők is óriási elvárásokkal néztek a második felvonás elé. A kérdés, hogy **tudott-e hozni valami újat** a széria, miközben megmaradt az a varázsa, amit az első rész annyira megkedveltett velünk? A válasz: igen, nagyjából.