A *Fatal Frame* sosem volt a reflektorfényben, mint a *Resident Evil* vagy a *Silent Hill*, de aki valaha adott neki esélyt, tudja: ez a sorozat máshogy ijeszt. Lassabban, halkabban, de sokkal személyesebben. A *Crimson Butterfly* remake pedig megpróbálja ezt az érzést modern köntösbe önteni – több-kevesebb sikerrel.
<p>A Switch valahogy mindig is menedéke volt a „régi iskola” lövöldéknek, és bevallom, nekem ezzel semmi bajom nincs. Sőt. Amikor elindítottam a *Starship Troopers: Ultimate Bug War*-t, az első pár perc után már tudtam: ez nem akar több lenni, mint egy véres, pixeles, nosztalgikus darálás. És pont ezért működik.</p>
Furcsa viszonyom lett az elmúlt években a Pokémonnal. Gyerekként még ott volt a műanyag Pokédex az iskolában, a GBA SP a lépcső tetején, meg azok az éjszakák, amikor hajnalig toltuk a legújabb részt. Aztán valahol elveszett az a varázs.
A Planet of Lana 2 nem akar több lenni, mint ami – csak épp közben sokkal mélyebbre megy, mint elsőre gondolnád.
Nem hittem volna, hogy egyszer egy kis űrhajóval fogom ugyanazt az érzést keresni, mint anno a Zeldában – aztán tessék.