A Game Freak neve sokak számára egyet jelent a *Pokémon* univerzumával, de van, hogy a cég elhagyja a zsebszörnyeket, és valami teljesen más irányba indul. A *Giga Wrecker Alt.* pont egy ilyen kísérlet, és bár nem ez a cég legnagyobb dobása, bőven van benne kreativitás és szórakozás, amire nem is számítanánk egy ilyen kevésbé ismert címnél.
A VA-11 HALL-A már az elején közli velem, hogy itt ne keressek reflexeket, ügyességet vagy nagy döntési fákat, mert ez a hely inkább arról szól, milyen érzés bent lenni, miközben odakint egy neonfényes disztópia zúg tovább.
A **Strike Suit Zero** mindig is egy olyan játék volt, amire ránézve azt mondtam: *ebből akár valami nagyon jó is lehetne*. Űrcsaták, vadászgép–mecha átalakulás, anime-s ihletésű űropera – ez papíron egy instant klasszikus recept. A gond csak az, hogy ez a recept már az eredeti, 2013-as PC-s verzióban is furcsán ízetlen lett. A **Director’s Cut** ugyan megpróbálta kijavítani a legkirívóbb hibákat, és most ez az átdolgozott változat futott be Switchre… de az alapvető problémák sajnos maradtak.
A Duck Game egy olyan cím, ami már a nevével elárulja, hogy itt valami igazán **őrült** dologra számíthatunk. De ahogy lenni szokott, a nevében rejlő egyszerűség csak a felszín, és amint elindítjuk a játékot, rájövünk, hogy ez jóval többről szól, mint egyszerű kacsa-lövöldözés. Az egész játék egy olyan szórakoztató káoszt kever, amit nehéz abbahagyni, miközben a barátainkkal együtt szórakozunk, és **még a legjobb kapcsolatokat is elronthatjuk** közben.
Mi lenne a sport vér nélkül, mi? Ha valaki azt mondja, hogy sosem örült egy-egy jó kis “beszállásnak” egy meccsen, hát biztosan nem látta még igazi sporttörténelmet. Ha valaki úgy gondolja, hogy a jégkorong nem a brutalitásról szól, akkor próbálja ki a *Super Blood Hockeyt*, ahol a pattanó korong mellett némi extra vér is megjelenik – és higgyétek el, nem csak dísznek. Itt nemcsak a gólok számítanak, hanem a pofonok is.