Doom 3

Ez nem az a Doom, amit reflexből, csuklóból játszol. Ez az a Doom, ami rád csukja a lámpát, majd megkérdezi: na, most mit csinálsz?

Ugyanaz a Mars, teljesen más hangulat

Papíron a történet ismerős: névtelen tengerészgyalogos, Mars, kísérletezés a pokol kapujával, valami nagyon félremegy, démonok mindenhol. Pont. A gond csak az, hogy míg az első két Doom egy vérgőzös, tempós rohanás volt, addig a Doom 3 inkább egy horror-FPS, ahol minden lépést megfontolsz.

Itt nem rohanok előre, nem körözök strafelve, és nem lövök csípőből. Itt megállok, hallgatózom, célzok, és reménykedem, hogy a következő sarkon nem egy imp ugrik az arcomba. Az ellenfelek keményebbek, pontosabbak, és sokkal jobban megbüntetik a hibákat. A lőszer és az életerő állandóan ott motoszkál a fejemben, ami önmagában teljesen idegen érzés egy Doom-játéktól.

Jump scare Doom – igen, ez tényleg az

A játék imád akkor rád küldeni valamit, amikor felveszel egy fegyvert, kinyitsz egy ajtót vagy fellélegzel, hogy „na, ez megvolt”. Ez a folyamatos feszültség sokaknál kiverte a biztosítékot anno, és megértem miért. Ez nem az a Doom, ami flow-ba rak, hanem az, ami idegesít, szorongat és nyomaszt.

És mégis működik. Csak máshogy.

Nem jobb vagy rosszabb, mint a klasszikus Doom – egyszerűen más. Ha valaki a pörgést keresi, csalódni fog. Ha viszont vevő vagy egy sötét, klausztrofób FPS-re, akkor a Doom 3 nagyon tud működni.

Öregedő poligonok, de brutális fények

A Doom 3 ma már egyértelműen a 2000-es évek közepéről köszön vissza. A karaktermodellek darabosak, az animációk esetlenek, a szinkron pedig… nos, finoman szólva sem időtálló. Van benne valami bájosan esetlen, de sokszor inkább kizökkent.

A világítás viszont még mindig állat. Ez volt a játék nagy trükkje 2004-ben, és meglepően jól tartja magát. A dinamikus fények és árnyékok ma már nem technikai csodák, de a hangulatra gyakorolt hatásuk még mindig elképesztően erős. A sötétség itt nem díszlet, hanem játékelem.

A zseblámpa, ami végre nem idegesít

A Doom 3 egyik legutáltabb megoldása anno az volt, hogy vagy fegyvert, vagy zseblámpát tarthattál a kezedben. Harc sötétben, vakon lövöldözve – „jó szórakozást”. A BFG Edition ezt végre orvosolta az páncélra szerelt lámpával, és szerencsére a Switch-verzió is erre épül.

Igen, tölteni kell, igen, lemerül, de legalább nem érzem azt, hogy a játék direkt kibabrál velem. Ez óriási különbség, és rengeteget javít az élményen.

Tartalom bőven, idő kevésbé

A Switch-es Doom 3 csomag tartalmazza a Resurrection of Evil kiegészítőt és a The Lost Mission kampányt is. Ez nagyjából 20 extra pályát jelent az amúgy sem rövid alapjáték mellé. Tartalommal nincs gond, itt tényleg megkapod, amiért fizetsz.

Technikai oldal – itt már fáj egy kicsit

Felbontás terén nincs panasz: dokkolva 1080p, kézben 720p, minden szép és éles. A gond a teljesítménnyel van. A cél a 60 fps, amit gyakran el is ér, de akció közben rendszeresen beesik, meg-megakad, különösen erős fényhatásoknál.

Lehet javítani rajta az opciókban (lámpaárnyékok ki, depth of field le), de teljesen sosem lesz sima. Ez már nem az a „néha észreveszed” kategória, hanem az, ami játék közben is feltűnik.

És ami igazán fáj: nincsenek feliratok. 2020-as évek ide vagy oda, ez egyszerűen hiányosság. Kézben játszva, hang nélkül konkrétan elveszik a sztori és az audiologok fele. Ez nálam komoly mínusz.

Zárás

A Doom 3 Switch-en egy furcsa, ellentmondásos élmény. Egyszerre öreg és hatásos, egyszerre idegesítő és emlékezetes. Nem klasszikus Doom, sosem volt az, de ha elfogadod a saját szabályai szerint, akkor még mindig képes beszippantani.

A technikai hibák bosszantóak, a hiányzó feliratok érthetetlenek, de a hangulat, a világítás és a masszív tartalomcsomag miatt még mindig megéri elővenni. Nem a legjobb Doom. De egy nagyon emlékezetes FPS.