Donkey Kong Country Returns HD

Amikor 2010-ben a Donkey Kong Country Returns megjelent Wii-re, tényleg úgy éreztem, hogy valami visszatért. A 2D platformerek akkoriban már nem tolongtak a polcokon, Donkey Kong pedig jó ideje inkább vendég volt a saját legendájában, mint főszereplő. A cím nem hazudott: DK újra itt volt, és meglepően jól állt neki. Most, másfél évtizeddel később, a Donkey Kong Country Returns HD-t indítva viszont már egészen más érzés fogadott.

Ez ugyanaz a játék. Pontosan az.

A történet továbbra is az a kedvesen abszurd mese, amit akkor megszoktunk: a Tiki Tak Tribe – élő, hipnotikus hangszerek, mert miért ne – ellopják DK banánjait, az erdei állatvilág pedig valahogy mind ellene fordul. Diddy Kong ott lohol mellettem, én pedig futok, gurulok, ugrálok, csapódok és időnként… fújok. Sajnos.

A mozgás alapvetően ma is nagyon rendben van. Donkey Kong súlyos, lendületes, kicsit másképp reagál, mint egy átlagos platformhős, de pont ettől van karaktere. Amint ráérzel, a pályák ritmusa szépen összeáll, és jön az a flow, ami miatt anno is működött az egész. Óriási plusz, hogy végre teljesen gombokra van bízva az irányítás, nincs kötelező Wii-s rázás, mint régen. Ha valaki mégis nosztalgiázna, a mozgásérzékelés bekapcsolható, de őszintén: erre ma már semmi szükség.

Viszont ott van az a bizonyos fújás. A mechanika, amit a Tropical Freeze bölcsen el is engedett. Letérdelni, irányba állni, és óvatosan fújni dolgokra, amiket DK simán szétverhetne két tenyérrel – ez ma is pont ugyanolyan tempógyilkos, mint volt. Nem gyakran kötelező, de amikor igen, érezni, ahogy megtörik a lendület. Mindig. Kivétel nélkül.

Szerencsére a játék egésze még így is erős. A pályatervezés sokszor kreatív, az animációk kifejezők, és akad jó pár olyan megoldás, ami ma is mosolyt csal az arcomra. Ugyanakkor nem minden szint egyformán emlékezetes: van, ami túl gyorsan véget ér, más meg hirtelen akkorát rúg, hogy a kevésbé edzett játékosok könnyen lepattanhatnak róla. Ezt próbálja tompítani Cranky Kong boltja és az új „Modern” nehézség, extra életerővel és segítségekkel – ami korrekt gesztus, de kicsit olyan, mintha utólag ragasztották volna fel.

És akkor beszéljünk arról, ami új. Mert hát… nem sok minden. A 3DS-es extra pályák benne vannak, a felbontás nagyobb, DK és Diddy modellei részletesebbek, a szőrük szebb – ezt leginkább a pályák végén lehet észrevenni. Az ugrások időzítése mintha valamivel megengedőbb lenne, ami nem baj. De nagyjából itt véget is ér a lista.

Cserébe akad néhány apró, de furcsa technikai döccenő. A hangkeverés néha teljesen szétesik: halk átvezetők, túl hangos töltőképernyő-zene. Egyes animációk mintha nem lennének teljesen kibékülve a widescreennel. Ezek önmagukban apróságok, de együtt azt az érzést keltik, hogy ez a remaster inkább kötelességből készült, nem szeretetből.

A leginkább szemet szúró mégis a teljesítmény. Többnyire stabil 60 fps, de néha – és ez fáj – beesik a képfrissítés, akár kisebb szakaszokon is. Egy Wii-játéknál, teljes áron, first-party címként ez egyszerűen nem fér bele. Nem teszi tönkre az élményt, de kizökkent, és emlékeztet arra, hogy ez bizony lehetett volna sokkal gondosabban összerakva.

A végére bennem is maradt egy furcsa hiányérzet. Ez lehetett volna a végleges Donkey Kong Country Returns, ami lezárja ezt a fejezetet. Ehelyett kaptunk egy korrekt, de lelketlenebb kiadást, ami nem igazán tudja, kinek szól: az újaknak jó belépő, a régieknek viszont kevés okot ad az újrajátszásra. Főleg úgy, hogy ott van a Tropical Freeze, ami ma is frissebbnek, bátrabbnak, szerethetőbbnek érződik.