Oké, elmondom, amit mindannyian gondolunk. A képeket megnézve biztosan azt mondod: „Hogyan lehet ez egy jónak számító port?” A válasz egyszerű: a *DOOM Eternal* nem arra van kitalálva, hogy megállj és bámulj rá, hanem arra, hogy **szétverj mindent**, ami mozog. És ha nem hiszed el, akkor próbáld ki a Switch verziót, és győződj meg róla magad, hogy miért is működik ez a „szinte lehetetlen” port.

A **Drawn To Life** visszatérése papíron olyan, amire senki nem számított. 2009-ben, amikor az előző rész megjelent, még egészen más világ volt: a DS virágzott, az érintőkijelző újdonság volt, és a Drawn To Life pont arra épített, amitől különleges tudott lenni. **Rajzoltunk. Mindent.** Fegyvert, platformot, hőst – és aztán kaptunk egy olyan sötét csavart a végén, amitől egy komplett generáció nézett maga elé csendben.

Még mindig próbálom eldönteni, hogy miért olyan sok Metroidvania játéknak kellett jönnie a Switch-re, de aztán végiggondolom, hogy ha mindegyik olyan jó, mint a *Monster Sanctuary*, akkor miért ne? Képzeld el a *Metroidvania* műfajt egy jó adag *Pokémon* keverékével, de nem úgy, ahogy azt elsőre elképzelnéd, hanem egy komoly, számolgatós, sok statisztikai lehetőséget adó, és több száz órányi elmélyülést kínáló szerepjátékba csomagolva. Ez nem egy könnyed játék, de azoknak, akik szeretnek számolgatni, kombinálni, és min-maxolni, igazi kincset rejt.

Ez az a játék, amit tiszteletből indítasz el, aztán fél óra múlva azon kapod magad, hogy inkább már csak történelmi dokumentumként mered, miközben a türelmed lassan permadeath-et kap.