STEAM-HEART'S Saturn Tribute

Egy hírhedt múlt árnyékában

A Steam-Heart’s eleve furcsa csomaggal érkezik meg 2025-be. Egy olyan játék újrakiadása, ami anno hentai köntösben próbált érvényesülni, miközben maga a játék sosem volt igazán kiemelkedő. PC-98-on indult, ott, ahol a technikai kompromisszumokat sokszor pár pikáns állókép próbálta elfedni. És bár voltak kivételek, a Steam-Heart’s nem tartozott közéjük – egy dolgot leszámítva.

Takahiro Kimura rajzait. Már akkor is ez tartotta életben az egészet, és most is ez az első, ami megfog. A karakterekből árad az a fajta vizuális fantázia, amit simán el tudnék képzelni egy szombat reggeli rajzfilmsávban. Ha nincs mögötte ez az örökség, valószínűleg most sem beszélnénk róla.

Saturn-verzió: a legszebb, de nem a legérettebb

A Saturn Tribute kiadás értelemszerűen a Sega Saturn változatra épít, ami kétségkívül a legjobban kinéző iteráció. Szebb hátterek, átrajzolt sprite-ok, végre normális frame rate. Játszani is ez a legkellemesebb – már amennyire a játék engedi.

A probléma ott kezdődik, hogy a lövöldözés kaotikus, de nem jó értelemben. A lövedékek sokszor csak úgy lebegnek a képernyőn, mint egy rosszul szervezett tűzijáték maradványai. Nincsenek igazán emlékezetes minták, nincs az a „megtanulom, legközelebb jobban csinálom” érzés, ami a műfaj sava-borsa.

Könnyű, néha túl könnyű

A nehézségi görbe inkább egy ideges kézrajz. Az eleje szinte sétagalopp, a lézerfegyver indokolatlanul erős, és több boss inkább statiszta, mint ellenfél. A boost funkció elméletben jól jönne a kerülgetéshez, gyakorlatban viszont néha pont belerepít a bajba.

Van egy alsó síkra célzó célkereszt is, amivel földi egységeket lehetne takarítani, de sosem éreztem igazán hasznosnak. Ellenben meglepően sokkoló, amikor a játék minden erotikát kiszed, de a színpadon szétlőtt tehenek halálhörgése marad.

Power-up orgia, kevés iránymutatással

Power-upból nincs hiány. Annyira nincs, hogy az első pályák fele azzal telik, hogy próbálom megfejteni, mit is vettem fel éppen. A főfegyverek és al-fegyverek kombinálása elvben érdekes, a gyakorlatban viszont az ikonok annyira hasonlók, hogy sokszor azt sem tudom, mit kerülök és mit akarok.

Szerencsére van opcionális oldalsó menü, ami elmagyarázza a dolgokat – ezt erősen ajánlott bekapcsolva hagyni. A Weapon Crush és a napalm bombák viszont jó tempót adnak, és végre van valami, ami döntésre kényszerít, nem csak reflexre.

Életcsík, de visszajelzés nélkül

Az egyik legzavaróbb pont, hogy sokszor fogalmam sincs, kaptam-e találatot. Nincs igazán hang- vagy képi visszajelzés, csak a lassan csökkenő életcsík árulkodik. Ez már a ’90-es években is probléma volt, ma pedig egyszerűen érthetetlen, hogy nem javították ki.

Extrák vannak, lokalizáció nincs

A City Connection-féle extrák rendben vannak: visszatekerés, mentés, filterek, módosítók, Score Attack, Boss Rush. Még az is kapcsolható, hogy a fegyvereket megtartsam pályák között, ami sokat javít a flow-n.

Ami viszont fájó hiány, az a fordítás. A játék japán maradt, a hosszú felvezető párbeszédek felirat nélkül peregnek. Ez nem egzotikum, hanem konkrétan elvesztegetett idő. Egy hivatalos újrakiadásnál ez egyszerűen nem fér bele.

Zárás

A Steam-Heart’s pornó nélkül elveszíti azt az egyedi csavarját, ami miatt anno érdekes volt, és a csupasz játékmenet nem elég erős ahhoz, hogy ezt pótolja. Szebb, játszhatóbb, mint valaha, de az amatőr gyökerek így is kilógnak. Egyszer-kétszer végigtolható, főleg Kimura rajzai miatt, de nem az a cím, amihez rendszeresen visszatérnék.