**Képzeld el, hogy egy gyerekesebb, színesebb, de néha unalmasabb verzióját kapod annak a klasszikusnak, amit a Mega Drive-on hajtottál végig anno, csak most épp egy 3D-s, közepes grafikájú csomagban.** Itt van a **Wonder Boy: Asha in Monster World**, ami tényleg próbál valami különlegeset adni, de mintha a játék szenvedne attól, hogy nem akar teljesen eltávolodni a régitől.

Az elmúlt években egészen elképesztően jó „klasszikus újragondolások” érkeztek: *Tetris 99*, *Pac-Man 99*, a rövid életű, de szerethető *Super Mario Bros. 35*. Ezek után a *Super Bomberman R Online* kicsit olyan, mint az a gyerek, akit utolsónak választanak a tesiórán. Nem annyira elegáns, nem annyira letisztult, viszont van benne valami makacs életösztön. Egy csomó bénázás, furcsa döntés és technikai döccenő alatt ott lapul a klasszikus Bomberman-játékélmény, és az még mindig működik.

Mi történik, ha a **Danganronpa** és a **Zero Escape** alkotói egyesítik erejüket? Egy érdekes kérdés, ami sokakban felkeltette a kíváncsiságot, főleg amikor kiderült, hogy az új projekt, a **World’s End Club**, végre eljut a Switch-re. A várakozásnak persze megvan a maga ára, és bár a játék nem borítja fel az asztalt, nem is hozza azt, amit igazán vártak tőle. Egy klasszikus történet és sok ígéretes ötlet keveréke, de egy kis csalódással a végén.

A Tripwire Interactive **Maneater** című játéka első ránézésre igazi főnyereménynek tűnik: egy nyílt világú akció-RPG, ahol egy bosszúszomjas **bikacápát** irányítasz, aki anyja meggyilkolásáért vadászik vissza a hírhedt cápa-vadászra, **Scaly Pete-re**. A koncepció őrülten szórakoztató, a hangulat B-kategóriás filmeket idéz, a narráció pedig kifejezetten zseniális. Sajnos mindezt egy **gyenge küldetésstruktúra**, **darabos harc** és **fárasztó open world sablonmunka** húzza le.