Warhammer Age Of Sigmar: Storm Ground

A Kártyák és a Szörnyek Világa

A Storm Ground kezdete mindenesetre elég biztató. A játék az Age of Sigmar univerzumra épít, és a kártyás alapú taktikai harcok egy érdekes, ha nem is úttörő, élményt nyújtanak. Három fő frakcióval indulhatunk: a szuper harcosokból álló Stormcast Eternals, a régi, halottakból toborzott Nighthaunt, és a riasztóan gusztustalan Maggotkin. Mindegyik frakciónak megvan a maga egyedi taktikája, és bár a játék minden egyes elemét nem nyújtja túl bonyolultan, az alapötlet valóban szórakoztató.

A kártyák nemcsak a karaktereket reprezentálják, hanem különleges képességeket is, melyek segíthetnek a csatatéren. Az Aether pontokkal pedig különböző szupermozdulatokat lehet aktiválni, amik igazi game-changerek, ha jól használjuk őket. Az alapot tehát ügyes taktikai döntésekre építhetjük, és bár nem egy újdonság, jól működik, és meglepően szórakoztató.

A Rögzített Taktikai Kihívások: Miért Szükséges Ez?

A problémák akkor kezdődtek, amikor belemerültünk a játék hosszú távú struktúrájába. Az alapjáték tökéletesen működik, de miért kell mindezt roguelike elemként tálalni? Kezdjük ott, hogy a játék nemcsak szimplán nehéz, hanem igazságtalan is tud lenni. Oké, elismerem, hogy a roguelike műfaj szeretetteljes fájdalmait megértettem, és a Dead Cells vagy a Hades például éppen azon a vonalon hozta el a mélyebb élményeket. De itt? Mindent elölről kezdeni három órás játék után egyetlen hiba miatt? Kicsit mintha nem a legjobb taktikai döntéseket hozták volna. A roguelike mechanizmus nem hozott semmi újat, inkább egy kényszerű elem volt, ami inkább frusztrált, mintsem motivált volna.

A játék olyan frusztráló módon építi fel a mission struktúrákat, hogy bár kezdetben élvezetes a harcok menete, végül minden hiba egyetlen figyelmetlen mozdulat miatt rengeteg időveszteséget eredményez. És ami igazán bosszantó: a pályák és a környezetek szinte semmit nem változnak újrajátszáskor. Az egész érzés olyan, mintha egy végtelen kört futnál, ahol mindig ugyanazok a kis hibák és elrontott döntések állnak a siker útjában. Az újrajátszás oké, de nem így, nem ennyire unalmasan.

Az Alapélmény és a Multijáték

A Storm Ground szerencsére még mindig élvezetes alapvetően, hiszen a harcok megmaradnak gyorsnak és elég látványosnak ahhoz, hogy szórakoztató legyen. A karakterek különleges támadásai, a vizuális megjelenés és a hangok igyekeznek erősíteni a helyzetet. A játék jól fut a Switch-en, az irányítás pedig könnyen megszokható. Az animációk bár kicsit elavultnak tűnnek, engem nem zavartak, hiszen nem erről van szó.

A multiplayer mód egyébként szintén elég jól működik, de itt is felmerül az a kérdés, hogy miért nem sikerült jobban kihasználni a taktikai lehetőségeket a szóló módban. A loot rendszer és a karakterek fejlődése eléggé különválik, így semmi nem jut át a multiplayerbe, ami egyszerűen zűrös döntés volt.

Záró Gondolatok

A Warhammer Age of Sigmar: Storm Ground egy kétségtelenül erős játéknak indult, de végül nem tudta teljesen kiaknázni a lehetőségeit. A roguelike elem beemelése inkább hátráltatta, mintsem segítette volna a játékélményt. A taktikai része jó, a harcok pörögnek, és a látvány is szép, de az a frusztráló érzés, hogy minden egyes hibával újra kell kezdeni, olyan szintre emeli a csalódottságot, ami végül az egész élményt elnyomja. A Warhammer rajongói valószínűleg értékelni fogják a lore-t és a karaktereket, de a többiek inkább keressenek más élményeket.