Turrican Anthology Vol. 2

Valahol mélyen a retrojátékos szívemben ott él a tudat, hogy a Turrican-sorozat az egyik legjobb dolog, amit a nyolcvanas-kilencvenes évek vidéke hozott. A Turrican világában végigfutva az évtizedek szélén, még ma is érzem a roppanó kart, az izzó szintetikus zenét, a káoszt és a platformer-gyönyört. És akkor itt van ez az Anthology Vol. 2 – ami talán az egyik legjobb és legrosszabb dolog, ami a sorozattal történhetett.

A játékélmény

Mega Turrican: A király visszatér

Először is ott van a Mega Turrican, a legnagyobb durranás az egész csomagban. Itt, a Mega Drive-ra készült változaton az egész Turrican érzés kicsit új színt kapott, de nem veszítette el azt a füstös, harcos akciót, amit az Amiga első két epizódja hozott. A grafika már nem annyira pixel-robbanás, mint annak idején, de az élmény mindent pótol. A különféle fegyverekkel és eszközökkel való zsonglőrködés maga a boldogság, és igazából a legnagyobb dolog, hogy a grappling hook (igen, a horgászbot!) egy igazi reveláció, ami feldobja az egész játékmenetet.

A Mega Turrican egy gyors, pörgetős szórakozás, tele hatalmas boss harcokkal és csontkemény pályákkal. Emlékszem, hogy mikor először sikerült átverekednem magam egy-egy jól elhelyezett bombamezőn, egy pillanatra a ’90-es években éreztem magam, amikor a sega kontrollereim között vadásztam a tökéletes játékélményre. A játék tele van titkokkal és alternatív utakkal, amelyek mind hozzák azt a felfedezés örömét, amit a legjobb platformerekben megtalálunk.

Turrican 3: Amiga-piaci haldoklás

Most jön a sötét oldal. Turrican 3, avagy az Amiga port, amit egy kicsit inkább fájdalommal néztem végig. A grafika kicsit elnagyoltabb, a színek halványabbak, és bár a játékmenet nagy része ugyanaz, a közérzet – no, az már nem az igazi. Azt mondják, hogy az irányítás "frissített" verziója segít, de sajnos nem tudtam teljesen elfelejteni az Amiga eredeti, kissé darabos stílusát. Az egész, bár játszható, inkább olyan érzést kelt, mintha a nagy sikerű alapjátékot egy kicsit kényszerítve portolták volna át, mintha nem is annyira a művészet kedvéért, hanem inkább üzleti döntésként. A "director's cut" sem sokat ad hozzá, igazából csak egy kis plusz pályát kínál, amit amúgy is megkaptunk volna, ha végigvisszük a Turrican 3-ot. Kicsit erőltetett a dolog.

Super Turrican 2: Mi történt itt?

A Super Turrican 2 végképp más vizekre evezett. A SNES-es változat egy olyan Turrican, amit már egyértelműen az akkori 16-bites technológia szabott meg. A szintidő rövidebb, a pályák egyenesebbek, és az egész játék kicsit olyan, mintha a Contra és a Turrican összekapcsolódott volna. A fő probléma? Hogy a Turrican megszokott „labirintus” struktúráját elvesztette, és maradt egy sima, balról jobbra való futás. Az érzés egy kicsit kispolgári, de ugyanakkor a szórakozás megvan. A Mode 7-es 3D-s szakaszok és a grappling hook végre itt is felbukkan, ami azért kellően szórakoztató, de nem képes teljesen kompenzálni azt a hiányérzetet, hogy valami hiányzik.

Az extra tartalom

Ami egy kicsit igazán felcsigázott, az a remasterelt zenék és a galéria, ami igazán igényes anyagot kínál a sorozat szerelmeseinek. A legjobb dolog, amit elmondhatok, hogy itt tényleg a hangulatra helyeztek nagy hangsúlyt, és a zenei élmény egyszerűen pazar. Az egyetlen gond, hogy túl sok a már ismert anyag, és a "director's cut" megoldások is inkább húzzák az egészet, mintsem hozzáadnának valami komoly újdonságot.