Turok

Egy korszak lenyomata

Ha ma indítom el a Turok-ot, az első benyomásom az, hogy mennyire másképp gondolkodott a műfajról. Ez volt az első FPS N64-en, amikor még a konzol játékfelhozatala alig létezett, és az egész 3D-s tér egy feltérképezetlen vadnyugat volt. A pályák nem szűk folyosók, hanem nyílt, kanyargós terepek, elágazásokkal, rövidítésekkel, rejtett ösvényekkel. Nem vezet kézen fogva – bedob, és oldd meg.

Az ellenségek mozgása ma már nyersnek hat, de akkoriban a motion capture-rel megtámogatott animációk egészen elképesztőek voltak. Az egész játéknak van egy folyamatos lendülete: futás közben a kamera enyhén billeg, az egész nem merev, mint a Doom, hanem él. Vad. Kicsit kontrollálhatatlan.

2019-es szemmel (és kézzel)

Nem szépítem: vizuálisan a Turok ma már csúnya. Éles poligonok, egyszerű textúrák, puritán környezetek. De amikor belegondolok, hogy egy 18 fős csapat rakta össze ezt 1997-ben, egy akkor még gyerekcipőben járó hardverre, az egész új megvilágításba kerül. Ráadásul a Switch-verzió – Nightdive Studios munkája – sokat tesz azért, hogy ez a múltbéli élmény emészthetőbb legyen.

A legendás köd, ami anno technikai kényszer volt, nagyrészt eltűnt. A modellek, fegyverek, fények kaptak egy finom, de hatásos ráncfelvarrást. Nem remake, nem újragondolás, inkább egy tiszteletteljes restaurálás. Pont annyi, hogy lássam, mit csinálok, de ne vesszen el a hangulat.

Joy-Con, dinoszaurusz, mozgásérzékelés

A Switch-verzió egyik legjobb húzása a mozgásvezérlés. Kézben tartva a konzolt célozni dinoszauruszokra elsőre abszurdnak hangzik, de meglepően jól működik. Az analóg karral mozgok, ZR-rel lövök, a finom célzást pedig a konzol billentésével intézem. Ez a kissé kaotikus, „spray and pray” gunplayhez tökéletesen passzol.

Teljesítményben nincs különbség dokkolt és hordozható mód között, ami nem meglepő egy 22 éves játéknál, de az élmény szempontjából mégis hatalmas dolog. A Turok tempója, sebessége, agressziója kézben tartva is megmarad – és ez sokat dob rajta.

Játékmenet: régimódi, de él

A kérdés persze az: mennyire játszható ma? A válasz attól függ, mennyire szoktál hozzá a modern FPS-ek kényelméhez. Ez még a Quake III és az Unreal világa: állandó mozgás, nagy pályák, szivacsszerű bossok, és minimális narratíva. A manuális mentés hiánya kifejezetten fájdalmas 2019-ben – ritkák a checkpointok, és egy rossz mozdulat sok elveszett percbe kerülhet.

A lövöldözés nem finom, nem taktikus, nincs benne Rainbow Six precizitás vagy modern Call of Duty dinamika. De unalmas? Soha. A 14 fegyverből álló arzenál pont elég változatos ahhoz, hogy öröm legyen használni őket, és a halálanimációk még ma is hatásosak. Igen, poligonális ellenfelek vergődnek vért spriccelve – és igen, ez még mindig baromi látványos. Furán hangzik, de működik.

Zárás

A Turok: Dinosaur Hunter rengeteget öregedett, de az, hogy még mindig játszható és élvezetes, óriási dicséret. Nem mindenki számára lesz könnyen befogadható: a nyílt pályák, a ritka mentések és a történet hiánya sokakat elriaszthat. De mint interaktív időkapszula, és mint egy korszak lenyomata, kifejezetten értékes darab.

2019-ben talán érdekesebb történelmi szempontból, mint pusztán FPS-ként, de ha szereted a műfajt, és nem riadsz vissza egy kis régimódi keménységtől, akkor a Turok Switchen is megér egy vadászatot.