The Talos Principle: Deluxe Edition

Van az a ritka pillanat, amikor egy játék nem szórakoztatni akar, hanem csendben megkérdezi: biztos vagy benne, hogy tudod, ki vagy?

Egy hang, ami tudja a neved

Robotként ébredni alapból nem új dolog a videojátékokban, de itt nincs pánik, nincs káosz, csak egy nyugodt, tekintélyt parancsoló hang: Elohim. Ő a teremtőd, ő az iránytűd, és azonnal feladatot ad. Menj, oldj meg próbákat, bizonyítsd be, hogy méltó vagy. Ennyi. Se több, se kevesebb.

És már itt elkezd dolgozni bennem valami. Nem a sztori konkrét részletei érdekelnek először, hanem a kérdések: mi ez az egész, miért ilyen nyugodtan fenyegető, és miért érzem azt, hogy jobb lesz nem mindent készpénznek venni?

Puzzle, ami nem fogja a kezed

A The Talos Principle alapvetően belső nézetes logikai játék, de messze nem egy „menj oda, tedd ide” típus. Kapuk, drónok, lézerek, zavarók – az elején még egészen földhözragadt a dolog, aztán szépen, rétegenként elkezd kinyílni. Blokkokkal pakolsz, fénnyel trükközöl, később az idő fogalmát is elkezdi csavargatni.

A tempója példás. Soha nem éreztem azt, hogy rám borítaná az összes szabályt egyszerre, mégis gyakran ültem ott a kontrollerrel a kezemben, és csak néztem magam elé, mint anno matekórán, amikor majdnem összeállt a megoldás. És amikor összeáll… az a fajta elégedettség, amit nem jutalmazásnak, hanem felismerésnek érzel.

Ha elakadsz, nincs pofon. Simán továbbmész egy másik világba, másik feladatra, aztán visszatérsz. Ez a szabadság nagyon jót tesz az egész flow-nak.

Sétálás, de a jó fajtából

Sokszor nevezik walking simulatornak, és bár értem, mire gondolnak, itt ez inkább dicséret. Jólesik csak bolyongani ezekben az üres, mégis beszédes terekben. Van bennük valami furcsa nyugalom, mintha egy elhagyott múzeumban járnál zárás után.

A történetet nem tolják az arcodba. Régi számítógépes terminálok, filozofikus szövegek, személyiségtesztek, QR-kódokból előugró idézetek – mind csak lehetőségek. Te döntöd el, mennyire akarsz elmélyedni. És ez óriási erény.

Nekem időnként beugrott a Portal logikai tisztasága, máshol meg egy kis BioShock-hangulat, de sosem éreztem másolatnak. Inkább olyan, mintha ezekkel egy párbeszédet folytatna.

Hang és kép, ami megtart

A látvány letisztult, elegáns, néha kifejezetten gyönyörű. A zene pedig… nos, az a fajta ambient, ami nem tolakszik, csak ott van. Néha gregorián énekek csúsznak be, és ilyenkor az egész még jobban ráerősít arra, hogy itt nem csak feladatokat oldasz meg, hanem kérdések között járkálsz.

Switch-en néha beesik a framerate dokkolva, a terminálokon a szöveg handheld módban apró, a töltések kicsit hosszúak – de ezek tényleg csak apró karcolások egy amúgy nagyon sima felületen.

Zárás

A The Talos Principle nem akar mindenkinek tetszeni, és nem is magyarázza túl magát. Gondolkodásra hív, időt kér, és cserébe ad egy olyan élményt, ami ritka ebben a médiumban. Ez az a játék, amit nem ledarálsz, hanem hagysz leülepedni. És még napokkal később is eszedbe jut egy-egy kérdés, amit ott tett fel.