The Bunker

Egy bunker, ami jobban nyomaszt, mint bármi más

A történet egyszerű, de hatékony: John, a férfi, aki gyerekként a föld alatt nőtt fel, miközben a világ felett apokalipszis zajlott, most egy elhagyatott bunkerben éli a mindennapjait, a többiek pedig régóta eltűntek. A történet elején nehéz eldönteni, hogy mi történik pontosan, de ahogy haladunk előre, úgy a sötét titkok és a pszichológiai feszültség egyre inkább a történet középpontjává válik. Az alaphelyzet jól van felépítve, és bár a fordulatokat nem mindig lehetetlen kitalálni, mégis van bennük valami, ami megfog.

A vizuális megjelenésről mindenképpen érdemes beszélni, mert nemcsak arról van szó, hogy jól néz ki, hanem arról is, hogy tényleg sikerült egy olyan atmoszférát teremteni, ami minden más FMV játékot elbújtat. A hideg, deszaturált fotográfia, a Black Mirror-szerű sötét hangulat mind egy olyan élményt ad, ami a maguk módján emlékeztet a '90-es évek legendás thrillereire – de mindezt úgy, hogy nem szorul rá a túlzó effektekre.

Horror kézikontrollal

Ha valaha is játszottál horror játékkal, tudod, hogy a légkör fontosabb, mint a grafika. A The Bunker ebben szinte hibátlanul teljesít. Ha éppen a kezedben tartod a Switchet, a kis érintőképernyőn könnyedén navigálhatsz, olvashatsz dokumentumokat, vagy épp a gyors QTE-k (Quick Time Events) segítségével pörgetheted az eseményeket. Ezzel a módszerrel nem is igazán kell túlbonyolítani a dolgokat, a játékmenet gyorsan elsajátítható, és a történet mellé még jól is illeszkedik.

De – és itt jön a feketeleves –, ha tévére csatlakoztatod a Switch-et, a kontrollerrel való irányítás néha zökkenős. A kis célzó nyíl biztosan megizzaszt, ha gyors mozdulatokra van szükség. A helyzetet nem segíti a teljesen rejtélyes mozgásérzékelés, ami gyakran elég bosszantó. Ha egy ilyen játék igazi hangulata az, hogy egy-egy döntés a lelkedet marja, akkor kicsit fura, hogy a kontroller akadályozza meg, hogy igazán elmélyüljünk a játékban.

Pszichológiai hatás, ami képes beégni

Mi igazán jól működik a The Bunkerben? Az atmoszféra. Az a folyamatos feszültség, ami úgy áramlik a levegőben, mint a legrosszabb zsigeri rémálmokban. Képzeld el, hogy sötét szobában játszol, a fejhallgatódban a legapróbb hangok, és minden egyes mozdulat, amit a kijelzőn végrehajtasz, egy kicsit egyre sürgetőbbé válik. A pszichológiai terror az igazi erőssége a játéknak. De sajnos nem mindent lehet megoldani az atmoszférával. A vezérlés – ahogy már említettem – nem éppen ideális. A játék igazi ereje a fokozatosan növekvő félelem érzésében rejlik, de ha éppen az irányítással gyűlik meg a bajod, akkor a drámai pillanatok könnyen veszíthetnek a hatásukból.