Takeshi & Hiroshi

Az alapötlet: Egy fiú, aki megpróbál boldoggá tenni egy másikat

A történet középpontjában Takeshi áll, aki egy videojáték-fejlesztő, és egy játékot készít a beteg testvérének, Hiroshinak. Az alaphelyzet nem túl bonyolult, és bár a narratíva egy idő után kiszámíthatóvá válik, maga a történet szeretnivaló. A karakterek, különösen a két testvér, rendkívül bájosak, és az ő kapcsolatuk az, ami végig fenntartja az érdeklődést, még akkor is, ha a történet sokszor elég egyszerű, és a poénok nem mindig működnek.

De itt jön a probléma: a játék inkább csak egy díszes hátteret kínál, amiben a valódi interakciók és választási lehetőségek szinte teljesen hiányoznak. Az egész inkább egy interaktív film, mintsem igazi játékélmény, amit elég hamar fel fogsz ismerni, és ez az élmény nagyon hamar elvész.

A grafika: Bájos, de nem elegendő

A játék egyik legnagyobb erőssége kétségkívül az egyedülálló, bábművészeti stílus, amit az Oink Games választott. A karakterek bájosak, és a kézzel készült bábuk kifejezetten szórakoztatóak, még ha a történet nem is képes mindig fenntartani a figyelmet. Az animációk és a stop-motion hatás szépen van megcsinálva, de a valódi varázslat ott kezdődik, amikor a történetet és a karaktereket látjuk. Azonban, amikor a játékrészletek jönnek, a grafikai váltás elég éles: a harci szakaszokban kézzel rajzolt elemek jelennek meg, ami hirtelen elveszi a bábok báját.

A játékmenet szegényes, és a szórakoztató, színes világ nem elég ahhoz, hogy egy teljes játékélményt adjon. A váltás a bábok és a kézzel rajzolt elemek között szinte zökkenőmentes, de egyáltalán nem segít abban, hogy az összhangot megőrizzük.

A játékmenet: Kevesebb, mint ami ígérve volt

A játék igazi problémája a játékmenetben van. Ha valaha is álmodtál egy igazi RPG harcról, amit valójában nem kell irányítani, akkor üdvözöllek a Takeshi & Hiroshi-ban. A játék alapvetően egy RPG-szerű harcrendszert ad, de annyira minimális az irányítás, hogy az egész játékmenet inkább egy bámulós élmény, mintsem egy aktív részvétel. A játékos csak annyit tehet, hogy a megfelelő ellenségeket választja ki a harc során, és a többinél semmi más nem történik. Az egész harcrendszer szinte teljesen automatizált, és bár a rendszer próbál RPG-nek tűnni, az egész elég üres és unalmas.

A csatákba való beleavatkozás minimális, a különféle lehetőségek – mint a kritikus támadások vagy a menekülés – egyszerűen nem elegendőek ahhoz, hogy izgalmas vagy kihívást jelentő élményt adjanak. Ezen kívül, ha egy-egy támadás kimarad, akkor az egész menet elbukik, amit egy jó adag véletlenszerűség ront tovább. Az, hogy mindezt egy rendkívül unalmas checkpoint rendszer kíséri, csak még bosszantóbbá teszi az élményt.

A tartalom: Két óra, és vége

A Takeshi & Hiroshi teljes játékmenete körülbelül két óráig tart, és ezzel be is fejeződik. A játékban nincs más, csak a fő történet és egy pár extra lehetőség a különböző minijátékokhoz, de az egész élmény olyan gyorsan elfogy, hogy a játékosnak semmi motivációja nincs visszatérni. Még a szintlépések vagy az egyes karakterek és pályák felfedezése sem ad olyan mélységet, ami igazán magával ragadna. Az extra tartalom, mint a ranglisták vagy a gyors újrajátszás, csak akkor válik érdekesebbé, ha egyébként is élvezed az egész szórakoztató, de felszínes élményt.