Summum Aeterna

Ez nem egy csiszolt mestermű. Viszont amikor működik, akkor nagyon működik.

A pofonok játéka

A Summum Aeterna nem hagy kétséget afelől, hogy itt bizony meg fogsz halni. Sokszor. Az ellenfelek keményen ütnek, gyakran egyszerre többen esnek neked, és teljesen természetes, hogy az első órákban újra és újra visszakerülsz a hubba, üres kézzel, megtörve.

A különbség az, hogy ezúttal nem teljesen hiába. Minden run végén kapsz valutát és alapanyagokat, amiket visszaforgathatsz állandó fejlesztésekbe: jobb statokba, új kezdőfegyverekbe, apró, de érezhető előnyökbe. A run-specifikus bónuszok persze elvesznek, de a meta-progression gondoskodik róla, hogy akkor is haladj előre, amikor látszólag csak szenvedsz.

Ez az a fajta rendszer, ami nem megkímél, de tisztességes.

Magot vetsz, világot aratsz

A játék egyik legjobb ötlete a seed rendszer. Mielőtt útnak indulsz, konkrétan megalkotod a világot egy mag segítségével. Minden seed más kezdő biomot ad, és pozitív vagy negatív módosítókkal dolgozik: több élete lesz az ellenfélnek, ritkábbak lesznek a jutalmak, vagy épp fordítva.

Ez nem csak egy extra menü, hanem valódi stratégiai döntés. Milyen builddel indulsz? Mennyire vagy bevállalós? Könnyebb jutalomért vállalsz nehezebb harcot? Ez a rendszer sokat tesz azért, hogy a runok ne olvadjanak össze egyetlen szürke masszává.

Harc, ami húz magával

Irányítás terén nincs nagy panasz. A mozgás feszes, a reakciók gyorsak, és a fegyverek végre nem csak statisztikai különbségek. A kardot elhajítod, visszahívod, vagy akár teleportálsz is rá. A kasza lassabb, de minden csapással DoT-effekteket pakol az ellenfélre, amit egy jól időzített mozdulattal egyszerre robbantasz.

Ez a fajta azonnali visszajelzés az, ami miatt az ember egy bukott run után nem káromkodva kikapcsol, hanem inkább azt mondja: oké, még egyet.

Festett álmok és technikai ébredés

Vizuálisan a Summum Aeterna meglepően erős. Olyan, mintha a Castlevania: Symphony of the Night kezet fogna a Child of Light-tal. Gótikus kastélyok, csatornákkal szabdalt, Velencét idéző utcák, mind kézzel festett, álomszerű stílusban. Hangulatból nincs hiány.

A gond a technikai oldalon kezdődik. Switch-en hosszú töltési időkbe futottam bele, voltak frame dropok, és – ami ennél is fájóbb – pár alkalommal konkrétan kifagyott a játék, elvágva egy-egy jól alakuló run végét. Ezek nem mindennaposak, de elég gyakoriak ahhoz, hogy kizökkentsenek. Ez az a pont, ahol nagyon érződik: patch-ek kellenek.

Zárás

A Summum Aeterna nem titkolja az inspirációit, és igen, kicsit derivatív. De elég jól rakja össze a darabkákat ahhoz, hogy megérje vele időt tölteni. A harc jó, a nehézség korrektül kegyetlen, a seed rendszer pedig friss színt hoz a run-alapú játékmenetbe.

Ha a technikai problémákat sikerül rendbe tenni, ez simán lehet egy stabil darab a roguelite-rajongók Switch-könyvtárában. Így jelenleg inkább egy ígéretes, de kissé csiszolatlan élmény – amit azért jólesik újra meg újra kézbe venni.