Sherlock Holmes: Crimes And Punishments

A Sherlock Holmes: Crimes and Punishments nem egy szokványos detektíves játék. Bár az alapötlet egyszerű, a játékmenet pofonegyszerű: oldj meg egy bűnügyet, kövesd a nyomokat, beszélj a tanúkkal, és használd a híres deduktív képességedet. De ha valaki nem várja el, hogy az egész ügyet úgy oldja meg, ahogyan az a „mindenki számára ismert” végkifejletben van, akkor nem is fog unatkozni. Ez a játék nemcsak az elméleti bűnügyi szórakoztatást hozza, hanem olyan szinten, hogy ha hibázol, akkor ott is maradsz – nincs visszaút.

Az igazi detektív játék: Dedukció a javából

Ahogy elindulsz a bűnügyek megoldására, a legelső dolog, ami feltűnik, az a grafika. Nem tudom, hogy mi történt, de a Switch-en egész pofásan fut, és a látvány valami elképesztően részletes, amit biztos nem vártam el egy ilyen játéktól. Az egyes helyszínek csodálatosak, a fények és a színek mélysége pedig kifejezetten lenyűgöző. Az egész megjelenés olyan, mintha egy igazi nagy stúdió keze nyomát viselné, ami a látványvilágot illeti. És mindez egy 30 fps-es, jól optimalizált verzióban.

A játékmenet pörög, de nem az a fajta, amit egy gyors döntésben lezavarsz. Sherlockként bejárhatod a bűnügyi helyszíneket, beszélgethetsz a tanúkkal, és valódi nyomokat találsz, amiket egyesével kell összeraknod, hogy a végén eljuss a megoldásig. Az Overdrive Mode-hoz hasonlóan itt is van egy mód, hogy a nyomokat kiemeld, ha elég időt szánsz rá, hogy ránézz egy-egy tárgyra. Igazi detektív érzés, mikor rájössz, hogy a kis részletek adják a nagy egész megoldását.

Az igazi kihívás: hibázni is lehet

Amit viszont tényleg üdítő volt látni, az az, hogy a játék nem csak a helyes döntések felé irányít minket, hanem elég gyakran hagyja, hogy egy-egy helyesnek tűnő következtetést hibásnak találjon az élet végén. Ha tévedsz, azt nem mondják meg, amíg nem fejezted be az ügyet – és hát, ha rosszul döntesz, akkor nem lehet visszamenni. Ez az, amit az összes más detektíves játéknál nem éreztem: a nyitott végű megoldások valóban szórakoztatják a játékosokat, és segítenek abban, hogy valóban úgy érezzük, mintha egy igazi nyomozásban lenne részünk.

Ez a fokozott szabadság rengeteget hozzátesz az élményhez. A Crimes and Punishments nem az a fajta játék, ahol a megoldás mindig ugyanaz, és nincs igazán előre leosztott helyes válasz. Az, hogy a döntéseid végigkísérhetik az ügyet, valahogy sokkal érdekesebbé teszi a játékot, és ahogy haladsz előre, folyamatosan fejlődik az intuíciónk és a deduktív képességünk is.

Az apróbb hibák: Miért nem tudunk mindent átugrani?

Nehéz hibát találni a játékban, de az apróbb bosszantó dolgok mégis ott vannak. A pályák viszonylag rövidek, egy-egy eset két órát vesz igénybe, ami szórakoztató, de valahol mégis hiányzik a mélység, amit a Phoenix Wright sorozat esetében megszokhattunk. Az ügyek nem nagyon kapcsolódnak össze, és bár egy kis utalás van a végső epilógusra, valahol az összefonódó történet hiánya megnehezíti az ügyek igazi élvezetét.

A legnagyobb negatívumot talán a különféle fejtörők jelenthetik. Nem igazán éreztem örömet abban, hogy absztrakt formákat forgassak a képernyőn, miközben egy bűnügyön dolgoztam. Szerencsére van lehetőség arra, hogy átugord ezeket a szakaszokat, ami jól jön, ha inkább a nyomozásra szeretnél koncentrálni, nem pedig a képernyőn pörgetett geometriai alakzatokra.