Shantae And The Pirate's Curse

Egy hősnő mínusz egy szupererő

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol a Risky’s Revenge letette: Shantae elvesztette dzsinn erejét, és hirtelen nem a megszokott táncokkal és átváltozásokkal oldja meg a problémákat. Ez elsőre ijesztően hangzik, főleg egy olyan sorozatnál, ahol ezek voltak az identitás alappillérei. Aztán pár óra múlva rájössz: ez volt a legjobb döntés, amit a WayForward hozhatott.

Risky Boots visszatér, de nem főgonoszként – ezúttal kényszerű szövetséges. A valódi fenyegetés a Pirate Master, és a közös ellenség összehozza a két karaktert egy kifejezetten szórakoztató, folyamatosan önironikus kalandban. A sztori papírvékony, de ez senkit nem érdekel, mert a szöveg és a poénok viszik a hátukon az egészet.

Humorfaktor: pipa

A Pirate’s Curse nem veszi komolyan magát, és ezt nagyon jól teszi. A párbeszédek tele vannak abszurd helyzetekkel, félreértésekkel, és olyan jelenetekkel, amiknél önkéntelenül vigyorogsz. Itt nem világmegváltó dráma van, hanem rajzfilmes őrület: sárkánynyálban pancsoló turisták, elrablás egy félreértett prófécia miatt, és egy világ, ami folyton kacsint rád. Ez a könnyedség végig megmarad, és pontosan ettől lesz szerethető.

Metroidvania, de szigetekre bontva

A Pirate’s Curse alapvetően metroidvania, de nem egyetlen nagy, összefüggő térképpel dolgozik. Ehelyett különálló szigetekre bontja a világot, amik között egy térképről utazol. Ez papíron lineárisabbnak hangzik, de a gyakorlatban nem az: folyamatosan visszajársz korábbi helyekre, új eszközökkel, új lehetőségekkel.

A felfedezés így is bőven jelen van. Szívkalmárok lapulnak eldugott helyeken, megszállt Tinkerbat-ek várják, hogy begyűjtsd belőlük a sötét mágiát, és mindig van még egy platform, még egy ugrás, amit érdemes megpróbálni. A tempó elképesztően jól van belőve: sosem unatkozom, mindig látom magam előtt a következő apró célt.

Kalózfelszerelés, mint új identitás

Mivel Shantae most nem dzsinn, a fejlődés kalózeszközökön keresztül történik. Pisztoly, kard, kampó – klasszikus Zelda-féle dungeon-logika, ahol minden új felszerelés új útvonalakat nyit. Meglepő módon ez sokkal jobban illik a játékmenethez, mint a korábbi átváltozások. Minden képesség külön gombra van kötve, a mozgás feszes, pontos, öröm irányítani a karaktert.

A harc továbbra is Shantae hajostoros csapásaira épül, amit különféle fogyóeszközök és fejlesztések egészítenek ki. Nem mély rendszer, de kellően változatos ahhoz, hogy ne váljon mechanikussá.

Ritmus, ami végig húz

A gemek gyűjtése, a fejlesztések, az új területek elérése mind egy olyan flow-ba rendeződnek, amit ritkán látni ennyire tisztán. Mindig van miért visszamenni, de sosem érzed kényszernek. A Pirate’s Curse egyik legnagyobb erénye, hogy pontosan tudja, mikor kell továbbengedni, és mikor érdemes még egy kicsit ott tartani.

Pixelart felsőfokon

A látvány egyszerűen időtálló. Színes, részletes környezetek, elképesztően igényes sprite-ok, minden mozdulat tele van karakterrel. Ez az a fajta pixelart, amit tíz év múlva is előveszel, és nem érzed porosnak.

A zene ugyanez a kategória: arabos chiptune dallamok, amik egyszerre fülbemászóak és stílusosak. Nem csak aláfestés, hanem aktív része a hangulatnak.

Switch-es apróságok

A Switch-verzió nem forgatja fel az alapokat, de hozzáad pár kellemes extrát. A HD Rumble finoman, de okosan van használva – apró rezdülések, amik nem hivalkodnak, mégis hozzáadnak az élményhez. Az új arcade minijáték inkább érdekesség, de jól jöhet, ha pár gem hiányzik egy fejlesztéshez.

Zárás

A Shantae and the Pirate’s Curse nem csak hogy nem öregedett rosszul, hanem konkrétan példaértékűen tartja magát. Feszes játékmenet, fantasztikus pixelart, humorral átitatott világ és egy olyan tempó, ami ritkán hibázik. Ha valaha is érdekelt a Shantae-sorozat, ez az a rész, ahol be kell szállni – ha pedig már játszottál vele, Switch-en még mindig öröm újra végigmenni rajta.