NinNinDays

A NinNinDays egy olyan vizuális regény, ami mindent hoz, amit az ember elvár egy romantikus vígjátéktól: a szokásos szereplők, kliséket bőségesen felvonultató jelenetek, egy szép hercegnő, aki próbál beilleszkedni a nagyvárosi életbe, és egy kis felfordulás. Az egész történet középpontjában Sumire, a ninja áll, aki épp a hagyományos ninja falujából érkezik, és hirtelen szembekerül a modern világ mindennapjaival. És hogy miért? Mert miért ne? Miért ne hozhatnánk össze egy ninja történetet egy jó kis romantikus vígjátékkal?

A történet és a hangulat

A sztori elég sablonos, de nem feltétlenül bánom. A szereplők kedvelhetőek, Sumire pedig kifejezetten szerethető. A történet középpontjában van a hagyományok és a modern élet szembenállása, és ahogy Sumire és a főszereplő összebarátkoznak, megtanulják egymás erősségeit és gyengeségeit. A nagy kérdés, hogy hogyan élik meg a hétköznapokat egy olyan világban, amely teljesen idegen Sumire számára. De ahogy a szál halad, egyre inkább érződik a történet üzenete: el kell fogadnunk saját hibáinkat, hogy igazán boldog kapcsolatot építhessünk.

A történet alapvetően kedves, ha nem is túl eredeti, és bár a klišék jelen vannak, valahogy mégis szórakoztató. Az üzenete, hogy mindenki tanulhat a másiktól, és hogy az emberi kapcsolatok a hibákra is építhetnek, egy kicsit meglepően inspiráló. Még ha egyes részek túlságosan kiszámíthatóak is, az egész mégis egy szórakoztató élményt ad. A különböző befejezések pedig lehetőséget adnak arra, hogy más szemszögből is lássuk, hogyan hatnak életünkre a nagy döntések.

A vizuális élmény – A ninja mögött

Ami a vizuális élményt illeti, nem lehet panasz: az artwork gyönyörű. Az események szép, kidolgozott jelenetei különösen kiemelkednek, és olyan fizikai jelenlétet adnak a karaktereknek, hogy szinte érezhetjük, ahogy a levegő áramlik körülöttük. AkasaAi, aki már a Prison Princess játék karaktereit is megalkotta, most is hozta a formáját. Persze, ha igazán jól ismered a műfajt, akkor az egyes karakterek gyakran eléggé erőltetett helyzetekben tűnnek fel, de összességében a dizájn remek.

Ami viszont egy kicsit zavaró, az a mozgás animációja. Az E-Mote technológia, amit a játék használ, még messze van attól a kifinomultságtól, amit a Nekopara sorozatban láthattunk. A karakterek mozgása inkább sablonos, nem olyan természetes, mint amit az említett játékokban megszokhattunk. Igaz, hogy az animációk elég dinamikusak, de az egyes érzelmek, gesztusok nem érződnek olyan élőnek, mint ahogy azt más hasonló játékokban látni szoktuk. Ez apró figyelmetlenség, de valahol mégis elrontja az összképet.

A lokalizáció és egyéb apróságok

A játék angol lokalizációja vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Technikai hibák, mint a helyesírási hibák, illetve néhány homofónia zavart egy kicsit, de alapvetően a fordítás érthető és nem rontja el az élményt. Azonban mégis van egy kis érzés, hogy a játék nem kapott elég figyelmet a végső simításoknál. A szövegek és a párbeszédek néha kissé darabosak, és érezhetően nem annyira gördülékenyek, mint amennyire kellene, hogy egy vizuális regény igazán magával ragadjon.