Ninja Shodown

A történet – Hősöd egy ébredt ninja

A Ninja Shodown története rövid, mint egy zúzós ninja támadás: te egy vipera klán harcosa vagy, akit egy szent katana védelmére esküdtek fel. De komolyan, a sztori itt csupán egy háttérdísz. Miért? Mert a játék hamar elfelejti a narratívát, és máris belevág a tényleges akcióba. Az egész játékmenet egy-egy szint, ahol gyilkolhatsz, miközben semmi bonyolult nem áll az utadban. Egy-egy helyszín, több ajtó, és számos ellenség, akik egyre nagyobb számban jelennek meg. Ennyi.

Játékmenet – Zúzd, amit látsz

A Ninja Shodown lényege nagyon egyszerű: vedd fel a zongorát, pörögj, ugorj, dobálj shurikeneket, és öld le az összes ellenséget. Hozzáállás és gyors reflexek kellenek, mert a legkisebb hiba is halált jelent. Nincs életcsík, nincs nehézségi beállítás, csak az egyszerű "ölj, vagy öljenek meg" filozófia. Az első pár próbálkozásod biztosan katasztrofális lesz, de egy idő után, amikor a mozdulatok rutinná válnak, igazi ninja harcosnak fogod érezni magad. A combók, a dupla ugrás, a falon futás, és az öreg ninja titkok – mindezek úgy illeszkednek össze, mint egy jól megírt mozi jelenet.

Viszont, mint minden akcióban, itt is van egy csapda: a játék túl gyakran dől el a szerencsén, mintsem a valódi ügyességen. A páncélt viselő ellenfelek legyőzése néha inkább a találomra történik, mintsem a biztos eltalálásból. A különféle fegyverek – mint az uzi, a pisztolyok és a robbanó lövedékek – kezdetben izgalmasak, de hamarosan inkább bosszantanak, mintsem hogy fokozzák az élményt. Előfordulhat, hogy véletlenül felrobbantod magad, ami kifejezetten frusztráló lehet.

Káosz és gyors akció

Az igazi móka a többjátékos módban kezdődik, de itt is hamar feltűnik a játék hiányossága. Bár a Switch képernyőjén jól működik, ha négyen játszotok, akkor nem árt egy nagyobb képernyő – ahogy egy Smash Bros. meccs is hatékonyabb egy TV-n, úgy itt is hasznos, ha a kis képernyőnél nagyobb teret kaptok. Az alapmódok változatosak, de sajnos elég kevés van belőlük: mindössze egy "utolsó ember állja" típusú mód, egy "időre" mód, és egy "érmét gyűjteni" mókásabb verzió. Az ötletek jónak tűnnek, de ahogy már említettem, sajnos mind ugyanazt a célt szolgálják: gyilkolni.

A szintváltozások, a pályák izgalmasak, de nem érdemelnek különösebben kiemelést, mert az összes szint valójában egyetlen képernyőnyi területre van korlátozva, és nem sok különbség van közöttük. A játék szerkezete ugyan szórakoztató lehet egy darabig, de hamar elérhetjük azt a pontot, amikor a monotonitás elveszi a varázsát.