NeoSprint

A játékmenet: Verseny a múlt és a jelen határán

A NeoSprint mindjárt az elején egy egyszerű, de nagyszerű megoldással kezd: egy egyszerű irányítás, amiben tényleg semmi bonyolult nincs. A ‘A’ gombot nyomogatva gyorsulunk, a ‘Y’-t használjuk a drifteléshez, és a ‘B’-vel fékezünk vagy tolatunk – ennyi. Az irányítás nagyon intuitív, még azok számára is, akik nem a legprofibb arcade versenyzők. Az egyszerűség itt a legnagyobb erő, hiszen így bárki belevághat, nem kell hónapokat tölteni a gombkombinációk memorizálásával.

A pályák gyorsan és izgalmasan pörögnek, minden egyes versenyt 1-2 perc alatt letudunk, és már mehetünk is a következőre. De ahogy haladunk előre a kampányban, úgy egyre bonyolultabbak a pályák, egyre több a kanyar és az akadály, így egyre komolyabb kihívásokat kell leküzdeni, ha szeretnénk győzni. És a végén mindig jön egy fejtörő: egy 1v1-es verseny a pálya legjobb versenyzőjével. A játéknak az a szépsége, hogy a versenyek nemcsak a reflexeinket, hanem az autók irányítását is próbára teszik, miközben a kampány egyértelműen fejlődő nehézségi szintet kínál.

A pályák és a grafika: Retro élmény modern köntösben

A vizuális stílus erőteljesen a régi Atari-játékokat idézi. A pályák egyszerűek, de pörgősek – tökéletesen hozza azt a kis 80-as évekbeli arcade feelinget, amit elvárunk egy retro játékban. Az autók és a környezetek egyszerűek, de ezt nem is várhatjuk el többet egy ilyen stílustól. A pályák azonban egyes esetekben túl színesek és zűrzavarosak lettek, de alapvetően jól megtervezettek és szórakoztatóak. Ha viszont kézben játszunk, a képernyőn lévő részletek néha elmosódnak, és nem mindig a legszebb látványt nyújtják.

A pályák nagy része egy képernyős, izometrikus nézetből zajlik, és bár ez szép, kényelmes, és szórakoztató, a kamerázás néha egy kicsit túl szoros, ha kézi módban játszunk. Viszont a versenyek így is gyorsak, szóval igazából nem is biztos, hogy szükség van arra, hogy mindig mindent tisztán lássunk.

Multiplayer: Ketten, nyolcan, bárhogyan

A NeoSprint multiplayer módja igazán szórakoztató, ha összejön pár haver a kanapéra. Akár nyolc játékos is összegyűlhet, ami igazi party játékot csinál belőle. Viszont, ha nincs meg a megfelelő társaság, akkor elég hamar el fogsz unni a botokkal való versenyzéstől. A játék hiányossága, hogy nincs online versenyzés, ami manapság már elég alap elvárás, ha egy ilyen árkategóriában mozgó játékról beszélünk. És bár a legjobb időeredmények összehasonlítása izgalmas lehetett volna, a versenyszellem így elég langyosra sikerült.

A track builder: Itt jön a kreativitás

A legnagyobb meglepetés talán az, hogy a NeoSprint egy pályaszerkesztőt is kínál, amivel a saját versenypályáinkat alkothatjuk meg. A drag-and-drop rendszer nagyon könnyen kezelhető, így nem kell hozzá programozói tudás, hogy összehozzunk egy jópofa pályát. Az alkotott pályákat könnyedén megoszthatjuk a közösséggel, és a játékosok által kreált tartalom igazán feldobja az élményt. A track builder egyértelműen a játék egyik legerősebb pontja, és az újrajátszási lehetőségek terén sokkal többet ad, mint amit a sima kampány kínál.

Zene és hangulat: A szintetikus hangok világa

A játék zenei aláfestése tipikus 80-as évekbeli szintetikus dallamokkal van tele, ami az egész hangulatot nagyon jól aláhúzza. Az egyes pályákhoz illő zene egyszerű, de igazán elkapja az érzést, amit a játék kíván. Az instrumentális szintetikus zenék megadják azt a retro arcade feelinget, amit elvárunk egy ilyen játéktól. Azonban, ha valaki nem szereti a szintetikus zenét, az hamar át fog kapcsolni saját zenére.

Végszó: Egy izgalmas retro túra, de nem tökéletes

A NeoSprint kétségtelenül egy olyan játék, amely a retro arcade rajongókat megfogja, és sok szép emléket ébreszt. A pályák, a játékmenet, és az egyszerű irányítás mind olyan dolgok, amik tényleg szórakoztatóvá teszik a játékot. Azonban az online módok és a grafikai finomítások hiánya egy kicsit letöri az élményt. A játék nem a legnagyobb versenytársa a mai AAA címeknek, de ha egy kis nosztalgiázásra vágysz, a NeoSprint jó választás lehet.