My Time At Sandrock

Az alapok, amiket már ismerünk

A farm szimulátoroknak van valami megmagyarázhatatlan vonzereje. Az, hogy a saját kis világodban a saját tempódban gondozhatod a földet, építhetsz, fejleszthetsz, miközben barátkozol a helyiekkel és fesztiválokra jársz, mind egy olyan varázslatos menetrendet ad, ami a monotonitásában is lenyűgöző tud lenni. A My Time at Sandrock nem hoz semmi radikálisan újítót ezen a fronton. A farmod építése, az állatok gondozása és a növények ültetése alapvetően ugyanaz, amit már megszoktunk a Stardew Valley vagy Rune Factory címekből. Az alap mechanikák működnek, és ez a játéknál is igaz.

Az egész hangulata is egy kicsit a már jól ismert stílusú farm szimulátorokra hajaz: napsütéses napok, új szezonok, amik új növényeket, új kihívásokat és egy sor új lehetőséget hoznak. Nincs túl sok újdonság, de ettől függetlenül mégis van valami kifejezetten pihentető abban, hogy mindent saját kezűleg építesz és figyelsz a fejlődésre.

A hiányzó egyediség

Miközben a My Time at Sandrock semmilyen szempontból nem egy rossz játék, az igazság az, hogy ha már régóta játszol farm szimulátorokkal, akkor itt nem találkozhatsz semmi olyannal, amit ne láttál volna már. A játéknak mindene megvan, ami kell: gazdálkodás, craftolás, kapcsolatok építése, de valahogy mindezt már láttuk máshol is. A kérdés, hogy mi az, amiért ezen a farmon akarnál dolgozni, amikor ugyanazokat a dolgokat elérheted más, jobban megvalósított játékokban.

Ez a „másoknál már látott” érzés fokozódik, amikor megfigyeled a játék grafikáját. Bár a világépítés, a cuki stílusú karakterek és az aranyos kis környezet próbálják megteremteni a meleg és barátságos légkört, a technikai megvalósítás eléggé elmarad. A textúrák durván alacsony minőségűek, a karakterek mozdulatlanul bámulnak előre, és a száj mozgása a dialógusok alatt szinte teljesen hiányzik. Bár a farm szimulátorok sosem a grafikai csúcsteljesítményekről voltak híresek, itt még így is kiemelkednek a játék gyenge vizuális megoldásai.

A teljesítménygondok, amik keresztbe tesznek

És akkor ott vannak a technikai problémák. Ha a játéknál bármi, ami zökkenőmentes élményt adhatna, az a teljesítmény, akkor My Time at Sandrock nem igazán találta meg azt a megfelelő egyensúlyt. A Switch verzió legalábbis egy rémálom. A framerate folyamatosan ingadozik, és gyakran esik 30 FPS alá, nem beszélve a folyamatos pop-in hibákról, ahol egy-egy épület, vagy akár egy egész kerítés csak akkor jelenik meg, amikor már belépsz a területre. Ezek az apróbb, de annál idegesítőbb problémák könnyen elvehetik a kedvet a játéktól.

A memória szivárgás is egy komoly gond: ha túl sokáig játszol egyhuzamban, könnyen elérheted azt a pontot, ahol a játék egyszerűen lefagy, és mindent elveszítesz, amit az utolsó mentésed óta csináltál. És mindezek mellett ott a multiplayer, amit már nem is tudom, miért említenek, mert a megjelenéskor még messze van. Az, hogy a játék elindítása után hónapokat kell várni a jónak ígért új funkcióra, nem épp bizalomgerjesztő.

Kihívás, ami nem elég meggyőző

A játékmenet szórakoztató, de nem több annál. A harci és dungeon felfedezős elemek talán próbálnak új színt vinni a farm szimulátorok unalmasnak tűnő világába, de nem igazán érződik, hogy valóban szükség lenne rájuk. A harcokat elvégezheted a saját tempódban, de a komoly RPG-hatások, amiket próbálnak belecsempészni, kissé elmaradnak, és nem igazán fűtik fel az élményt.