Mutant Mudds Collection

Volt egy pont, valahol a huszadik halál környékén, amikor rájöttem: ez a játék nem bánt, csak követel.

Ismerős talaj, új csomagolásban

A Mutant Mudds név nálam eleve jó helyről indult: a 3DS-es megjelenés idején azonnal megvolt az a „régi, de nem poros” érzés, amit a legjobb retró ihletésű platformerek tudnak. Switch-en a Collection ezt az egészet egy csomagba rakja: az eredeti Mutant Mudds Deluxe, a brutálisan nehéz Super Challenge, plusz egy új puzzle-játék, a Mudd Blocks.

A menü letisztult, funkcionális, semmi sallang. Kiválasztom, mivel akarom épp kínozni magam, és már indul is a menet. Online ranglisták, több mentés – minden ott van, de sosem tolja magát az arcomba. Pont így szeretem.

A játékmenet esszenciája

A Mutant Mudds lényege lecsupaszított tisztaság. Van egy hover ugrásom, három életem, egy vízipuskám, és ennyi. Nincsenek bonyolult kombók, skillfák vagy perkek. A trükk az, hogy minden mozdulat számít.

A pályák mélységgel játszanak: előtér, háttér, váltogatás ide-oda, miközben a platformok, ellenfelek és csapdák könyörtelen pontosságot követelnek. Elsőre talán repetitívnek tűnik, de hamar rájön az ember, hogy itt nem az ötletvariáció a lényeg, hanem a kivitelezés tökéletesítése.

És amikor végre összeszedem mind a száz aranygyémántot egy pályán, hiba nélkül, az az érzés… nos, az az érzés az, amiért ezt csináljuk évtizedek óta.

Deluxe: tanulópálya, vérrel írva

A Mutant Mudds Deluxe az ideális belépő. Az első húsz pálya még „barátságos”, már amennyire ez a szó itt értelmezhető, aztán jönnek a rejtett kijáratok, az alternatív szekciók, végül az a bizonyos másik dimenzió, ahol minden ismerős… csak sokkal gonoszabb.

Ez az a játék, ami megtanít türelmesnek lenni. Nem reflexből játszom, hanem ritmusból. Egy ponton már érzem, mikor kell elengedni az ugrást, mikor kell lőni, mikor kell nem csinálni semmit.

Super Challenge: a fal, aminek nekimész

A Super Challenge már nem kérdez. Ez a mód azoknak szól, akik a Contra után sem tették le a kontrollert. Boss harcok, még több gyűjtögetnivaló, elképesztő pontosságot igénylő pályák, és rengeteg halál.

Itt tényleg sokat fogsz elbukni. Nem „talán”, hanem biztosan. De minden újraindításnál tanulsz valamit, és amikor továbbjutsz, az nem szerencse, hanem fejlődés. Ez a fajta nehézség ma már ritka, és becsülöm, hogy a Mutant Mudds nem próbál mindenkit kiszolgálni.

Mudd Blocks: meglepően jó extra

A harmadik mód, a Mudd Blocks, elsőre csak bónusznak tűnik, de pár kör után világos lesz, hogy ez nem holmi odadobott mellékes. Színes blokkok, bombák, láncreakciók – klasszikus puzzle-alap, több játékmóddal.

Az olyan variánsok, mint a Rescue vagy a Numbers, kifejezetten stresszesek, jó értelemben. Itt is az a lényeg, hogy gondolkodjak előre, ne kapkodjak. A magyarázat lehetne részletesebb, de ha ráérzel, nehéz letenni. Kézben tartva, Switch-en különösen jól működik.

Hangulat, ami nem öregszik

A vizuális stílus még mindig telitalálat. Élénk pixelek, tiszta sprite-ok, és az a chiptune zene, ami úgy mászik be a fejedbe, mint egy régi kazettás játék főtémája. Kézben tartva az egész csomag kifejezetten otthon érzi magát, még ha a 3DS térhatása hiányzik is.

És igen, látszik, hogy eredetileg arra a gépre készült. De ez nem elvesz, inkább csak emlékeztet arra, honnan indult.

Zárás

A Mutant Mudds Collection nem próbál mindenkinek tetszeni. Kemény, következetes, és néha kifejezetten kegyetlen. De cserébe olyan kontrollérzetet, flow-t és jutalmazó játékélményt ad, amit kevés modern platformer tud.

Ha szereted a kihívást, ha nem riadsz vissza a bukástól, és ha értékeled a precíz dizájnt, akkor ez a csomag kötelező darab.