Oddworld: Munch's Oddysee

Van az a pont, amikor már az első pályán érzem, hogy ez most nem az az Oddworld, amibe egykor beleszerettem.

Kontextus és első benyomások

Emlékszem, mekkora várakozás lengte körül anno ezt a részt: új főhős, új technológia, új konzol. Az Abe’s Exoddus után ez volt a következő nagy ígéret, csak hát az ígéretek és a megvalósítás ritkán járnak kézen fogva. Switch-en technikailag minden a helyén van – sőt, kifejezetten szép és stabil az egész –, de ez sajnos csak még jobban kiemeli, mennyire döcög maga a játék.

Az első percekben Abe-vel rohangálok, zöld löttyöket gyűjtök, kapcsolókat aktiválok, és közben folyamatosan az az érzésem, mintha egy túlmagyarázott tutorialban ragadtam volna. Ez az a fajta tanulópálya, ami nem tanít, hanem fáraszt. Már itt beindul az a furcsa, széttöredezett ritmus, ami végigkíséri az egész kalandot.

Játékmenet és flow – itt kezd szétesni

Papíron minden adott: Abe és Munch váltogatása, külön képességek, logikai feladványok. Gyakorlatban viszont az együttműködés kimerül abban, hogy egymásnak ajtókat nyitunk, vagy Abe cipelgeti Munchot egyik pontról a másikra. Nem inspiráló, nem meglepő, és legfőképp nem organikus.

A régi Oddworld epizódok kimért, filmszerű platformozása 2D-ben feszes és pontos volt. Itt viszont ugyanaz a „csináld pontosan ebben a sorrendben” filozófia egy szűk, háromdimenziós térbe van belegyömöszölve, ami folyamatosan akadályozza a flow-t. Nem én játszom a játékkal, inkább a játék instruál, sokszor türelmetlenül.

Irányítás és kamera – harc a kontrollerrel

Az irányítás tipikusan az a fajta, amitől gyakran felszisszenek. Egyetlen gombra túl sok funkció van rátolva, kontextusérzékenyen, ami rendszeresen félreértésekhez vezet. Amit szeretnék csinálni, és amit a játék gondol, hogy szeretnék csinálni, ritkán esik egybe. Volt, hogy konkrétan arrébb kellett tolnom objektumokat, mert különben a rendszer nem tudta eldönteni, mire gondolok.

A kamera sem segít, főleg a szűk terekben, márpedig a pályák többsége ilyen. Ez az egész egyfajta állandó súrlódást okoz, amitől a játék sosem tud igazán felszabadulni. A Switch extra gombjai pedig ott vannak kihasználatlanul, mintha a fejlesztők féltek volna hozzányúlni az eredeti kiosztáshoz – pedig itt bőven ráfért volna egy modernizálás.

Hangulat, humor és technikai oldal

Ami működik, az a megszokott Oddworld-humor. Az átvezetőkben fel-felbukkan az a groteszk, sötét irónia, ami miatt annak idején rajongtam a sorozatért. Ezek a pillanatok emlékeztetnek rá, miért volt ez a világ különleges.

Technikai szempontból a port szinte példás: 60 fps, szép felbontás, stabil futás kézi és dokkolt módban is. Ritkán akad meg, és akkor is csak pillanatokra. Kár, hogy mindehhez társul egy furcsa döntés: feliratok gyakorlatilag nincsenek, ami az érthetetlen akcentusú, torzított hangok mellett egyszerűen rossz döntés.

Zárás

A Munch’s Oddysee Switch-en egy kiváló technikai csomagba csomagolt, alapjaiban hibás játék. Jólesne mást mondani, de ez mindig is a sorozat leggyengébb darabja volt, és ezen még a gondos portolás sem tud segíteni. Vannak benne pillanatok, amikor felcsillan az Oddworld varázsa, de ezek túl ritkák ahhoz, hogy feledtessék a folyamatos súrlódást és a rossz tempót. Ez az a rész, amit inkább túl kell élni, mint élvezni.