Minecraft

Bevezetés

A kérdés a Switch-verziónál mindig ugyanaz volt: kell-e még egy Minecraft? Én meg nagyjából a harmadik „na jó, csak kéziben ránézek” alkalom után már tudtam, hogy ez a vita el van döntve.

A Minecraft nem kér bemutatót, csak időt

Ha valaki tényleg nem tudná, mi ez: egy nyitott végű homokozó, ahol vagy alkotsz, vagy túlélsz, vagy – ami a gyakoribb – mindkettőt egyszerre, miközben a játék nagyon halkan, udvariasan kilopja az órákat a napodból. A Switch Edition itt nem akarja újra feltalálni a kockát, inkább azt mondja: „figyelj, legyen ugyanaz a nagy Minecraft, csak vidd magaddal”.

És ez az a mondat, amitől a Minecraft hirtelen újra veszélyessé válik. Mert otthon a kanapén még csak-csak megálljt parancsolsz magadnak, de amikor ott van kéziben, és egy megállónyi időből lesz három, aztán öt… na, ott kezdődik a baj.

Kontrollerrel élni – és meglepően jól

Konzolon a Minecraft mindig egy kis kompromisszum. Billentyű-egérhez van kitalálva, ezt nem is érdemes tagadni, de a Switch-en a vezérlés már elég régóta ki van taposva a többi konzolos verzió által. A menük és az inventory kezelése teljesen használható, és bár nem mindent köthetsz át a kedved szerint, több vezérlési sémából választhatsz.

Egy fontos „apró” pont: egy Joy-Connal nem megy a móka, ha helyben ketten játszanátok. Teljes kontroller kell a második embernek is. Ez nem tragédia, csak jó tudni, mert a Switch hajlamos azt sugallni, hogy „itt mindenből lesz party”. Itt nem feltétlenül.

Ami viszont számomra sokat számított: a kontrollerek nem küzdenek ellened. Nem éreztem azt, hogy a játék a kezemre csapna, amiért nem egérrel célzok, és ez ebben a műfajban fél siker.

Többjátékos: működik, csak beszélni nem tudsz

A Minecraft akkor az igazi, amikor valakivel együtt röhögtök azon, hogy „csak egy kis bányászás”, aztán feljött egy creeper, és mindenki szétszaladt, mint egy rossz magyar vígjátékban a félreértés.

Switch-en van helyi és online multiplayer:

• lokálban akár négyen,
• online pedig nyolcan is.

A tapasztalat az, hogy egy plusz játékos jelenléte nem borítja fel látványosan a teljesítményt sem dokkolva, sem kéziben, ami nagy szó. Az viszont tényleg kényelmetlen lehet útközben, hogy a Switch kijelzője split-screenre eleve szűkebb terep. Működik, csak nem ez lesz a „villamoson négyen nyomjuk” álom.

És van egy nagyon Nintendo-s kompromisszum: nincs beépített voice chat (legalábbis ennél a kiadásnál). Ha beszélgetni akarsz a haverokkal online, jön a telefon/tablet/PC, meg valami külső app. Ismerős, ugye? Olyan, mint amikor a konzol mellé még egy fél irányítóközpontot kell összerakni, hogy teljes legyen az élmény.

Teljesítmény: kéziben is „rendes” Minecraft-érzés

A Switch Edition legnagyobb trükkje, hogy nem érződik „kicsi” Minecraftnak. Dokkolva hozza azt az otthoni konzolos komfortot, kéziben pedig meglepően stabil és sima. A lényeg: nem azon kapod magad, hogy „jó, ez csak egy butított verzió”, hanem azon, hogy ugyanazt csinálod, csak épp a kanapéról átcsúszol az ágyba, aztán a konyhába, aztán valahogy a világ végére is.

A látótáv kéziben valamennyit szűkül, ez teljesen logikus, de nem lesz klausztrofób. A világméret bőven elég arra, hogy építs, eltévedj, visszatalálj, aztán megint eltévedj – és közben elhidd, hogy most már tényleg rendszert viszel az életedbe egy újabb ládarendszerrel.

Mi ad pluszt a Switch Editionnek?

Nem az, hogy új történet, új világ, új csoda. Hanem az, hogy van pár kapaszkodó, ami a túlélő módot kicsit strukturáltabbá teszi. Például az achik: belépsz először a Netherbe, megcsinálsz egy bizonyos hosszúságú sínpályát, és így tovább. Ezek nem fogják megváltoztatni az életed, de adnak egyfajta „oké, ezt még kipipálom” célt, amikor épp nincs kedved saját projektet kitalálni.

Aztán ott vannak a plusz játékmódok, amik jó értelemben vett „hülyülések”:

• Battle: arénás, korlátozott cuccal, mindenki mindenki ellen.
• Tumble: hivatalos Spleef-féle variáció, ahol a talajt szeded ki a másik alól, aztán megy a zuhanás a lávába.

Ezek pont arra jók, amire kell: amikor már kicsit belefáradtál a „még egy torony” projektbe, és csak pörgetnél valami kompetitívebbet a haverokkal.

A lényeg mégis a Switch: a kényelmi függőség

A Minecraft Switch-en nekem nem a grafikáról szólt, meg nem is arról, hogy „melyik platformon a legszebb”. Hanem arról a pillanatról, amikor felkapod kézibe, és rájössz, hogy mostantól nincs mentséged. A játék ott van veled, és ugyanúgy működik, mint dokkolva, tehát könnyen kialakul az a veszélyes rutin, hogy mindenhol belenézel.

És amikor ez megtörténik, a többi verzió hirtelen kicsit kényelmetlennek tűnik. Nem rossznak, csak… kötöttebbnek. A Switch itt nem erőből győz, hanem életmódból.

Zárás

A Minecraft: Nintendo Switch Edition nem próbálja elhitetni, hogy valami új korszakot nyit. Ez egy újabb Minecraft-port – csak épp az a fajta, ami a Switch hibrid természetével olyan kényelmesen simul a napodba, hogy egyszer csak azon kapod magad: megint vettél egy Minecraftot, és megint nem bántad meg.

Ha most lépnél be először a kockavilágba, ez egy baromi jó belépő. Ha pedig már játszottál máshol, akkor a kérdés csak az, hogy megér-e neked még egy verziót az, hogy a teljes Minecraftot bárhol folytathatod. Nekem megérte. És ez egy kicsit ijesztő.