Kao The Kangaroo

A történet: Egy kicsit gyerekes, de bájos

A sztori körülbelül annyira egyszerű, mint a gumicukor: Kao, a kenguru elindul, hogy megtalálja eltűnt nővérét, akit a keresés közben egy mágikus bokszkesztyű (és egy jó kis sztereotip mentor) segít. Az egész egy klasszikus kaland, ami tele van a ’90-es évek végének mesékre jellemző poénjaival és kissé zöldséges párbeszédekkel. De amit a történet elveszít a mélységben, azt szépen pótolja a szórakoztató, gyerekeknek szánt báj és vidámság. Néha úgy éreztem, hogy inkább egy elfeledett Disney rajzfilmben járok, és bár nem mindenki fogja a humorát élvezni, én kifejezetten jót nevettem egy-egy kínosabb beszóláson. A karakterek, bár nem túl okosak, egyáltalán nem idegesítőek, és könnyedén bele tudtam élni magam a bohóckodásukba.

Játékmenet: A klasszikus 3D platformer, amit szerettünk

A Kao the Kangaroo minden, amit egy klasszikus 3D platformertől vársz: gyűjtögetés, ugrálás, harcok és persze a mindent átható kíváncsiság, hogy mit rejt a következő sarok. A pályák viszonylag nyíltak, tehát nem egyszerűen egy egyenes vonalon futunk végig. Itt is ott elágazások, mellékutak várnak, hogy extra érméket, kincseket vagy egyéb hasznos dolgokat találjunk. A titkok, amiket a pályák elrejtettek, nem túl bonyolultak, de azért van pár, ami meglephet. A fejlesztők ügyesen keverik a platformingot a harccal, és ritkán van olyan, hogy monotonitásba fulladnál. Miután egy kicsit túléltem a legelső egyszerűbb pályákat, azt vettem észre, hogy egy-egy keményebb harc után jönnek a laza ugrálós részek, amik megint visszahozzák a játék igazi varázsát.

Harc: A bunyó szórakoztató, de még nem az *Arkham*

A harcrendszer, amit a Batman: Arkham játékokhoz hasonlítanak, valóban nem rossz, sőt, kifejezetten élvezetes. Kao kezdetben egy egyszerű kombókkal indít, de ahogy haladsz előre, egyre többet és többet tanulhat meg a kesztyűjétől, hogy igazán brutális ütéseket alkalmazzon. A kombóépítés és a különböző támadások jól össze vannak rakva, és bár nem egy Devil May Cry szintű akciójátékról beszélünk, bőven elég ahhoz, hogy szórakoztató legyen, miközben a szörnyek egyesével repkednek a levegőbe. Persze, a harcok leginkább a helyi minyonok megverésére korlátozódnak, de meglepően jól működik, hogy az ugrálás után egy kis ütés-vágás is szórakoztató legyen. Azonban túl sok harc egy idő után már kicsit ismétlődhet, és inkább a platformos részek miatt pörögtem, nem a bunyó miatt.

Kamera és teljesítmény: Hoppá, van egy kis “jank”

A Kao the Kangaroo legnagyobb gyengéje talán a kamera, ami nem mindig segít abban, hogy a megfelelő pillanatban lássuk, mi történik a játékban. Bár teljes irányítást kapunk felette, a különböző tárgyak és a pálya szélei akadályozhatják a nézetet, és nem ritkán hagytam ki ugrásokat vagy kaptam pofonokat, csak mert nem láttam, mi jön. Az egész érzés kicsit olyan, mintha egy régi platformert próbálnánk játszani, amit egy kicsit túl gyorsan frissítettek. A játéknak van egy enyhe “jank” hangulata, ami a modern platformerekhez képest egy kicsit olcsóbbá teszi az élményt. Egy-egy placeholder üzenet, egy-egy nem pontosan pozicionált mellékküldetés vagy épp a nem pontosan elhelyezett gyűjthető tárgyak mind hozzájárulnak, hogy egy kicsit kevésbé érzem úgy, hogy egy csúcsminőségű játékot tartok a kezemben.

Prezentáció: Színes, de egy kicsit homályos

Ami viszont megmenti az egészet, az a látvány, és főleg a hangulat, amit a játék art-stílusa ad. A pályák színesek, vidámak, és minden egyes szint tele van élettel. A fák, a kis falvak, a műhelyek mind szépen meg vannak rajzolva, és az egész világ olyan, mintha a 3D-s Donkey Kong Country szelleme kísérne végig a kalandon. A zenék szórakoztatóak, de nem annyira emlékezetesek. David Wise Snake Pass című játékának zenéje jutott róla eszembe, hiszen a szélfúvások, a fúvós hangszerek és a lágy ütemek tökéletesen passzolnak a játék hangulatához.

Összegzés: Miért érdemes? Miért nem?

A Kao the Kangaroo egy szórakoztató, klasszikus 3D platformer, amit nehéz nem szeretni, ha rajongsz a műfajért. A jól megtervezett pályák, a szórakoztató harcok, a karakterek és a gyűjtögetés mind-mind olyan dolgok, amiket minden igazi platformer fanatikus értékelni fog. Azonban a játék nem mentes a hibáktól: a kamera, a teljesítményproblémák és az időnkénti "jank" érzés az élményt egy kicsit lehúzza. Ha szereted a Banjo-Kazooie-t vagy a Demon Turf-ot, akkor egy jó kis kalandra számíthatsz. De ha már unod a régi platformer formulát, akkor nem biztos, hogy elvarázsol majd.