Johnny Turbo's Arcade: Bad Dudes

A játékmenet: Ugrás a pofonok közé

A történet egyszerű: egy csapat gonosz ninja elrabolja az amerikai elnököt, és a mi feladatunk, hogy megmentsük őt, miközben mindenféle színű nindzsák próbálnak megállítani minket. Az alapkoncepció egy igazi '80-as évekbeli akciófilm stílusban készült: két izmos srác, Blade és Striker, akik tank topban nyomják a pofonokat. Az irányítás elég egyszerű, és nagyjából két gombot kell használnunk, az egyik a támadáshoz, a másik pedig az ugráshoz. Nincs túlbonyolítva, de épp ennek köszönhetően pörög az egész.

A játék tipikus 2D-s verekedős játék, ahol a mozgásunk és a támadásaink gyorsasága kulcsfontosságú. A harcok gyorsak, és az ellenfelek szinte folyamatosan jönnek, szóval nem sok időt hagynak a pihenésre. Minden karakternek van egy-egy jellegzetes támadása, amit a megfelelő időben kell alkalmazni – és ha figyelmesek vagyunk, meg tudjuk ölni az ellenségeket egyetlen ütésből.

A nehézség: Harcolj, vagy halj meg!

A játék nem titkolja, hogy a célja nem más, mint hogy minél több érmét kiszedjen a zsebedből. És ezt ügyesen csinálja: minden szint gyors, pörgős, és annyi ellenséggel, hogy nincs idő a pihenésre. Ha valamit észre kell venni, az az, hogy a játék folyamatosan próbálja újra és újra megverni a játékost, és ehhez az ellenfelek folyamatosan egyre nehezebbek és bonyolultabbak lesznek.

A bossok különösen kemények: minden egyes szint végén újabb és újabb szörnyeket kell legyőzni, és ha túl könnyen adod fel, újra kezdheted a harcot. Néhány boss egy-egy ütéssel legyőzhető, mások viszont több ütést igényelnek, hogy megverjük őket. Ez az egyik legszórakoztatóbb része a játéknak, mert minden egyes újabb kihívás egy újabb ok arra, hogy próbálkozzunk, amíg sikerül. Azonban a rendszer egy kicsit ismétlődő, és ha nem szereted, amikor minden egyes halál újrakezdést jelent, akkor könnyen elveszítheted a motivációdat.

A grafika: Az '80-as évek retró hangulata

Ha valaki azt mondja, hogy a grafika már nem a régi, az igazat mond, de ezt a játékot nem is a látvány miatt szeretjük. A Bad Dudes vizuálisan egy igazi nosztalgia bomba, a színes nindzsák és egyszerű háttérgrafikák tökéletesen visszaadják azt a régi, 2D-s arcade érzést. Bár a karakterek némileg leegyszerűsödtek, és a színpaletta is elég limitált, a játék lendülete és a pörgős akció minden hiányosságot feledtet. A háttérben történő zűrzavarok és az ellenségek mozgása épp elég ahhoz, hogy ne unjuk meg a látványt, még ha nem is lesz belőle új klasszikus.

A zenét is megemlítem, mert az egy igazi időutazás. A játék zenéje szintén erőteljesen hozza azt a retro hangulatot, amit a Double Dragon vagy a Shinobi játékok adtak. Egy kis szintetikus rock, és máris teljesen benne vagyunk a 80-as évek akciófilmjeiben. Bár egyesek szerint kicsit túlzottan is helyén van, nekem pont ez a feeling kell, hogy igazán beleéljem magam a játékba.

A technikai megoldások: Az emuláció kissé hibás

Bár a játék elég jól fut a Switch-en, van egy-két zökkenő. Az emulációs problémák miatt nem minden funkció működik tökéletesen. A DIP kapcsolók beállításai és az amerikai verzióra való kényszerítés kicsit elrontja a játékélményt, és bár a Splasher például egy sokkal dinamikusabb emulációt kínált, a Bad Dudes esetében az alapoknak nem sikerült 100%-ban jól működniük. A legnagyobb hiányosságot talán a QI támadás elmaradása jelenti, ami egy ikonikussá vált mozdulata volt a játéknak, és nemcsak hogy elmarad, hanem a legújabb frissítés sem oldja meg ezt a problémát.

Összegzés: A régi motorosok győzelme

A Bad Dudes még mindig remek szórakozást kínál azoknak, akik emlékeznek az aranykorra, és nem bánják, ha egy kicsit retró élményt kapnak. Bár a játékmenet kissé repetitív, és a grafika nem modern, még mindig hihetetlenül szórakoztató a pörgős akció, amit a nindzsák adnak. Ha valaha is érezted, hogy szeretnél egy gyors verekedős játékot, amit újra és újra előveszel, akkor ne hagyd ki.