Hue

Miért szürke minden?

A történet egy egyszerű alapötlet köré épül: egy titokzatos nő levelei vezetnek el téged egy másik dimenzióba, ahol a világ nem vak, de valamiért nincs benne szín. Az emberek nem veszik észre, hogy valami hiányzik, de te – mint Hue, a főszereplő – tudod, hogy valami nagyon nem stimmel. Ahogy haladsz előre a világban, rájössz, hogy a színek nem tűntek el, hanem egyszerűen sosem léteztek. A nő próbálkozott a színekkel, és ezzel felborította a saját világát.

Ez a fajta egyszerű, de szuggesztív történet egyébként nem rossz, de a végén elég nagy csalódást okoz: hiába a jól megírt háttér, a választási lehetőségek teljesen hiányoznak. Nincs döntés, amit hozhatnál, nincs hatás, amit elérhetnél a cselekmény alakulására. A színek visszahozása nem kérdés, egyszerűen végig kell járnod egy lineáris utat, hogy a végén meglásd, mi történt a nővel. A történetben való részvétel helyett inkább csak szemlélője leszel egy érdekes, de korlátozott élménynek.

Puzzles & Color Theory – Mikor pörög, mikor nem

A játékmenet központjában a színek manipulálása áll. Ahogy haladsz előre, egyre több színt szabadíthatsz fel, és ezek segítségével új lehetőségek nyílnak meg a világban: színváltás segítségével eltüntetheted a környezeted egyes elemeit, mint például színes falakat, akadályokat vagy más tárgyakat. A játékmenet elsőre tényleg izgalmasnak tűnik: minden egyes szín egy újabb rétegét adja a játéknak, és különböző, színhez kapcsolódó logikai feladványokkal találkozunk.

A problémám az, hogy bár a játéknak van egy eredeti ötlete, amit az alap mechanikák próbálnak kiaknázni, a legtöbb pálya nem hoz igazi kihívást. A színek manipulálása érdekes, de nem igazán ad lehetőséget arra, hogy a játékos mélyebben elmerüljön a lehetőségekben. Persze, van egy-egy ügyes puzzle, ami fejtörést okoz, de ezek ritkák. Sokkal többször van az érzésed, hogy egy-egy feladvány csupán a "lássuk, hogyan reagálsz" szintjén marad.

Az emlékezetesebb pillanatok inkább azok, amikor egy-egy trükkösen kitalált szakasz végére sikerül eljutnod, mint a Thwompokhoz hasonló színkódolt akadályok vagy a festékcsövek és lézerek kombinálása. De ezek az igazi aha-momenteek valóban csak néhány alkalommal tűnnek fel a játékban, a többi rész inkább csak "megmászolom, megyek tovább" típusú érzés.

A grafika – Csodálatos, de nem tartós

Ami igazán kiemeli a Hue-t, az a látvány. Az egyszerű, de gyönyörű színkezelés, a világ szürke, majd színesedő környezete egyszerűen lenyűgöző. A színek fokozatos megjelenése hihetetlenül szép, és sokszor megállsz, hogy gyönyörködj a részletekben. Ha valamit, akkor ezt tényleg jól eltalálták. De sajnos, ha mindezek a színek nem párosulnak kihívással, akkor hamar elhalványulnak. A játék szépsége, bár elvarázsol, nem marad meg tartósan. A játékmenet végére a varázslat lassan elvész, ahogy rájössz, hogy nem sok minden változik.

Értékelés: 6 / 10 - Nem rossz, de nem is felejthetetlen