Haven

Yu és Kay története nem akar nagyot mondani. Inkább halkan beszél, és pont ettől üt.

Flow és mozgás – lebegni jó, eltévedni kevésbé

A játék lelke a Flow nevű energia. Ezzel repülünk, ezzel tisztítjuk meg a világot borító rozsdaszerű szennyeződést, és ez köt össze mindent mindennel. A lebegő szigeteket fénylő elektromos szálak, Flow Threadek kapcsolják össze, amiken szinte szörfözve lehet haladni.

Amikor működik, akkor csodálatos érzés. Siklok a felszín felett, eltűnik alattam a rózsaszín trutyi, és tényleg van egy Super Mario Sunshine-féle takarítás-flow. Amikor nem működik, akkor a kamera rossz szögbe fordul, a mozgás megakad, és hirtelen inkább technikai akadályokkal harcolok, nem a világgal.

Ez az egész játékra jellemző kettősség.

Túlélés kettesben

A Haven alapvetően egy gyűjtögetős-túlélős játék. Alapanyagokat szedek, főzök, gyógyítok, javítom az űrhajót, és közben próbálom nem hagyni, hogy a Rusttal fertőzött állatok szétverjenek. A harc egy ritmusjátékra emlékeztető rendszer: közelharc, távolsági támadás, pajzs és a „pacify”, amivel végleg megtisztítom az ellenfelet.

Papíron ez baromi érdekes. Gyakorlatban… vegyes. Eleinte szellemes kirakós, később viszont kifejezetten frusztráló tud lenni. Bizonyos ellenfelek csak adott időben, adott támadással sebezhetők, és ha nem pacifikálom őket gyorsan, feltámadnak. Az információt viszont nekem kell fejben tartanom, mert a játék nem segít. Se életerő-csík, se egyértelmű visszajelzés.

Itt érzem azt, hogy az ötlet jobb, mint a kivitelezés.

A kapcsolat – ez az igazi játék

A Haven nem a harcról szól. Hanem Yu és Kay kapcsolatáról. És ebben meglepően bátor. Ritkán látni játékban olyan párt, akik még együtt vannak, még vonzódnak egymáshoz, és ezt nem kínosan, nem túltolva mutatják meg.

Az elején bevallom, forgattam a szemem. A párbeszédek kicsit erőltetettnek hatottak, a „bloot” mint univerzális káromkodás pedig sosem nőtt a szívemhez. De ahogy haladtam előre, összeállt a kép. A poénkodás mögött valódi aggodalmak vannak, az ágyban beszélgetős jelenetek pedig meglepően intimek és őszinték.

Van egy furcsa, névtelen „kapcsolat-mérő”, ami közös tevékenységekkel telik, és ha betelik, egy fontos jelenet nyílik meg. Szokatlan megoldás, de működik. Itt nem XP-t farmolok, hanem pillanatokat.

Stílus kontra használhatóság

A Haven nagyon szereti a stílust. Néha túlságosan is. Az interfész gyakran nehezen értelmezhető, a Flow-t egy absztrakt pacaszerű ikon jelzi, a térkép inkább művészi, mint informatív. Sok mindent meg kell tanulni érzésből.

Ez lehet tudatos döntés, de nem mindig hálás érte a játékos. A navigáció hol felszabadító, hol kifejezetten nyűgös, és a rendszeres Switches crash-ek sem segítenek az összképen. Nálam többször is kidobott a főmenübe, minden előjel nélkül. Az autosave menti a menthetőt, de ez akkor is kizökkent.

Kooperáció – amikor a téma és a forma találkozik

A kooperatív mód viszont zseniális. Ketten játszva a Haven tényleg egy kapcsolatról szóló játék lesz. A harcban, a főzésnél, sőt még a párbeszédeknél is együtt kell dönteni. Néha dolgoztok együtt, néha egymás idegeire mentek – pontosan, ahogy egy kapcsolatban.

Ez egyértelműen a legjobb módja a játéknak. Kár, hogy nem mindenkinek adott a lehetőség.

Zárás

A Haven nem mindenkinek szól. Ha tartalmas rendszereket, komplex mechanikákat vagy folyamatos akciót keresel, unatkozni fogsz. De ha nyitott vagy egy csendes, hangulati élményre, ami a hibáival együtt is őszinte, akkor ez a játék meg fog érinteni.

Nem tökéletes. De ahogy a játék maga is sugallja: egy jó kapcsolat sem az.