Half Past Fate: Romantic Distancing

Bevezetés

Még mindig a pandémia a téma? Úgy tűnik, hogy nemcsak a valóságban, hanem a játékvilágban is túl sokáig pörögnek rajta. A Half Past Fate: Romantic Distancing című játék egy rövidke, de annál fontosabb történetet mesél el egy vírus miatt karanténba kényszerült pár két szereplőjével. Egy órás játékélményről beszélünk, de az is inkább 30-40 percet jelent, és a kérdés az, hogy valóban szükség van még egy ilyen, a pandémia körüli élményre a videojátékok világában? Nos, ha szeretted az előző részt, valószínűleg nem bánod, de ha nem, akkor ne nagyon várj semmi különlegeset.

Játékmenet – Rövidke, de mégis szerethető

A játék két főszereplője, Stephen és Robin – egy zenebaráttal és egy techboltban dolgozó eladóval – egy véletlen találkozás után azonnal szoros kapcsolatba kerülnek, de mint sok minden más, a vírus közbeszól, és a személyes találkozók helyett videóhívásokra kényszerülnek. A játék során az ő beszélgetéseiket követhetjük nyomon, miközben virtuálisan barangolják egymás lakását és közösen hallgatnak zenét.

A játék, a címhez híven, egy igazi romantikus távolságtartás történetét meséli el, de ami igazán érdekes, az a tény, hogy az egész tapasztalat olyan gyorsan véget ér, hogy az már-már frusztráló. A játék legnagyobb problémája, hogy bár a karakterek szerethetőek, és a hangulatot jól eltalálták, az egész sztori túl rövid ahhoz, hogy igazán kibontakozzon. Ezzel az érzéssel indulsz, és végül is így ér véget: túlságosan hamar.

A játékmenet nem sokat változott az előző részhez képest. A legtöbb időt a karakterek közötti párbeszédek olvasásával töltöd, és bár vannak rövid szakaszok, amikor körbe tudsz nézni a helyszíneken, azok elég gyorsan véget érnek, és nem igazán adnak többet, mint a vizuális élményt. Az egyik legnagyobb lehetőség a párbeszédválasztások során van, de azokon az opciók hatása a történetre minimális. Még a legfontosabb kérdés, például hogy mit rendeljenek Stephen-nek, nem lesz több hatással a végkifejletre, mint egy apró mellékszál.

A vírus és a valóság – A játék árnyoldala

A történet alapvetően szórakoztató, még ha nem is túl eredeti. A játék igyekszik pozitív fényben ábrázolni a karanténban szerveződő kapcsolatokat, de az őszinte válasz a kérdésre, hogy vajon szükség van-e még egy ilyen élményre, valószínűleg nem. Miért is? Mert mindannyian túlságosan jól ismerjük a pandémia fogalmait: a social distancing, az otthoni munkavégzés, a virtuális találkozók... Most már nem akarunk szórakozni egy olyan világban, ahol minden szó egy épp aktuális valósággal cseng össze. Az egész túl közel van a valósághoz, hogy valódi menekülést nyújtson a játékosoknak, és bár a történet egy szórakoztató és könnyed módon próbálja ezt bemutatni, az egész kicsit unalmassá válik, amikor rájössz, hogy tulajdonképpen nem is menekülsz sehova.

Miért is játsszunk vele?

Ha a Half Past Fate előző részét szeretted, akkor valószínűleg élvezni fogod a folytatást is, hiszen a grafikai stílus és a karakterek ugyanúgy vonzóak. Azonban ha az első rész nem nyerte el a tetszésedet, akkor itt is ugyanolyan élményt kapsz, csak éppen még rövidebben és egy picit talán feleslegesen.

Bár a vizuális stílus nem vesztett varázsából, és a karakterek is szerethetőek, a legnagyobb probléma a történet hosszúsága és a túlzottan nagy távolság a játék által ígért és a valós élmény között. Az alig félórás kaland után a játék olyan gyorsan elérkezik a végéhez, hogy azon kapod magad: talán többet is ki lehetett volna hozni belőle.