Gunhouse

Az első benyomás: Képes a szemem fájni tőle, de mégis imádom

Rögtön az elején megismerhetjük a Gunhouse színes, neonfényes és abszolút nem hétköznapi grafikáját, ami olyan, mintha egy videojátékokkal kapcsolatos pszichedelikus álomban ébredtünk volna. Színek, formák, vicces karakterek, minden egy kicsit túltolt, de épp ezért vonzó. A vizuális stílus már eleve egy olyan jelzés, hogy itt valami különleges dolog vár ránk – de ennél sokkal többről van szó.

A háttérzene? Ha másért nem, hát ezért megéri belecsapni. A sima ambient szaxofonoktól kezdve a vad jazzes chiptune-okon át, egészen a didgeridoo-s funkig minden benne van, és mindegyik darab úgy pörög, hogy az agyad sem tudja követni, mi történik. A legjobb az egészben, hogy egy pillanatra sem zökkent ki a zene, inkább csak még inkább aláhúzza a képernyőn pörögő őrültséget. Még a legnagyobb káosz közepette is jól esik, hogy a fülünk egy ilyen őrült utazásra kap hangulatot.

A játékmenet: Rubik-kocka helyett lövöldözés

A játéknál két elem találkozik: a tornyok védelme és a puzzle, amiket alapvetően egyesítenek, de mindkettőnek megvan a saját érdeme. A lényeg: a házadat kell védened a támadó szörnyektől. A csavar itt az, hogy az építkezés és a védekezés nem két külön dolog, hanem egy egységet alkotnak. A jobb védelmi eszközök érdekében neked kell összegyűjtened a megfelelő blokkokat, hogy a különböző színű elemekből különböző fegyverek és védelmi mechanizmusok alakuljanak ki.

Az elején talán egy kicsit „hú, oké, most ezt csinálom, de hogy fogom ezt jól megoldani?” érzés van, de hamar belejön az ember. És ha jön egy nagy tűzharc, ahol mindenféle elmebeteg, mosolygós koponya vagy színes sárkányok próbálnak bejutni, na, akkor már egy-egy jó lövés vagy robbanás igazi felszabadulás. De aztán jön a felismerés, hogy nemcsak a pörgés számít, hanem a stratégia is. A játék nem hagy helyet a teljes káosznak, a legnagyobb hatás eléréséhez egy kicsit okosabban kell játszani, mint pusztán csak az „összegyűjtöm a fegyvereket, aztán mehet a móka” módszer.

Mi van akkor, ha nem pörög?

A problémák főleg a kontrollok körül adódnak. Az érintőképernyőn egyértelműen gördülékenyebb volt az irányítás, de a Switch-en a joystick és a gombok nem tudják ugyanazt az élményt biztosítani. Az elég gyors tempójú játéknál kicsit zavart, hogy a menüben való navigálás vagy a szükséges műveletek végrehajtása nem annyira fluid, mint kéne. Persze, nem lenne gond, ha a játék jobban optimalizálta volna ezt az élményt a kontrolleres irányításra.

A játékmenet egyébként idővel monotonná válhat, és bár a különböző fegyverek és upgrade-ek izgalmasak, egyszerűen túl kevés választási lehetőséggel bírunk. A ház védelme nem annyira változatos, és bár a pályák színei és elrendezése változnak, az alapvető mechanika sokáig nem hoz igazán újdonságot.

Összegzés: A művész és a ravasz játékos

A Gunhouse valóban egy olyan játék, ami a legszebb pillanataiban nagyon pörög, és ha képes vagy megbirkózni a szabályokkal, akkor elégedetten dőlhetsz hátra a végén. Azoknak, akik szeretik a gyors, színes, agyat pörgető játékokat, egy igazán jó élmény lehet, de a többi játékmeneti elemhez képest egy kicsit más szintet jelent. Ha viszont nem zökkensz ki a monotonitásba, akkor egy őrült kis pihenőjátékot találsz a Gunhouse-ban.