Gori: Cuddly Carnage

Az emberiséget ezúttal gyilkos játékszerek taszították le a trónról, az Adorable Army zászlaja alatt. Főhősünk, Gori, egy szintetikus macska, egy beszélő hoverboarddal (F.R.A.N.K.) és egy idegbajos AI-val (CH1-P) menekül el a Földről, majd visszatér, hogy egy orbitális lézermutatót építsen. Igen, egy óriási lézermutatót. Ha eddig nem lett volna világos: ezt a játékot nem kell komolyan venni.

Conker-szellemiség, vérrel és flitterrel

A hangvétel egyértelműen a Conker’s Bad Fur Day felé kacsint: cuki külső, alpári humor, és meglepően gusztustalan erőszak. Plüssök fejei repülnek, miközben F.R.A.N.K. úgy káromkodik, mintha egy túlpörgött Twitch-csatornáról szabadult volna. Nekem ez egyszerre volt szórakoztató és fárasztó – attól függően, épp mennyire voltam vevő erre az állandó zajra.

Platformer a deszkán maradva

Alapvetően egy klasszikus 3D platformerről beszélünk, a Banjo-Kazooie-iskola mentén: pályák felfedezése, kulcsok, gyűjtögetnivalók, ügyességi szakaszok. A csavar az, hogy Gori soha nem száll le a hoverboardról. Eleinte furcsa, kicsit olyan, mintha a lebegés beszűkítené a mozgást, de a pályák hamar alkalmazkodnak ehhez, és nem sok idő kell, hogy természetes legyen az ugrás–csúszás–grindolás ritmusa.

A másik nagy eltérés a hangsúlyos harcrendszer. A board nem csak közlekedési eszköz, hanem fegyver: kaszabolás, pajzsos földbecsapódás, elhajított deszka, ami egyszerre puzzle-megoldó eszköz és légellenfél-irtó. A komolyabb támadások üzemanyagot fogyasztanak, ami az ellenfelek legyőzéséből töltődik vissza. Ez egy egyszerű, de működő kockázat–jutalom rendszer, ami legalább gondolkodásra késztet.

Harc, fejlődés, zombi unikornisok

A fejlődés pénzalapú: pályák végén költhetsz életerőre, sebzésre, meg kozmetikai cuccokra. Van egy kifejezetten jó accessibility opció is, ami engedi a támadógomb nyomva tartását – ezt becsülöm. A harc viszont hiába látványos, nem túl mély. Az ellenféltípusok szépen, fokozatosan érkeznek: repülő, pengés, lövöldöző, óriás zombi unikornisok. Mindegyik kellően bizarr és taszító, ami jól áll a játéknak.

A világ dizájnja időnként meglepően szép. Neonreklámok, hologramos unikornisok, rózsaszín városképek, szivárvány grind sínek – minden pálya próbál valami újat mutatni. Van például egy szakasz, ahol óriási arcade gépek és flipperasztalok között mész, mintha egy digitális játékuniverzumba zuhantál volna. Itt tényleg éreztem az alkotói lelkesedést.

Technikai bukkanók és vizuális káosz

Switch-en viszont a teljesítmény gyakran térdre rogy. Főleg dokkolva: nagyobb harcoknál, sok effekt mellett durván beesik a framerate. A motion blur kikapcsolása segít valamennyit, de nem csodaszer. A képernyőt elárasztó színek és törmelékek ilyenkor már nem látványosak, hanem zavaróak. Gori bundája is furán elmosódott, ami egy főszereplőnél elég szerencsétlen.

A hangulat is szét van csúszva. Douglas Adams-féle szarkazmus, Doom-szerű metálriffek, Borderlands-féle gyerekes humor – mindenből jut, néha túl sok is. F.R.A.N.K. folyamatos dumája egyeseknek vicces lesz, másoknak idegesítő. Én félúton voltam: néha nevettem, néha legszívesebben lenémítottam volna.

Zárás – szórakoztató, de fárasztó

A Gori: Cuddly Carnage egy pörgős, könnyen felvehető, túltolt stílusú akció-platformer. Van benne lendület, kreativitás és pár tényleg jó ötlet, de a technikai problémák és a folyamatos poénkodás idővel kikezdi az élményt. Egy darabig nagyon élveztem ezt a neonba áztatott őrületet, aztán azon kaptam magam, hogy szünetet akarok tartani – nem a nehézség, hanem a túlterhelés miatt.

Akinek bejön ez a harsány, minden irányból támadó stílus, az találhat benne örömöt. Mások viszont jóval azelőtt elfáradnak majd, hogy Gori végleg legyőzné az Adorable Armyt.