Frederic: Resurrection Of Music

A történet – A klasszikus zenész visszatér

Az alapötlet a legjobb "egyetlen mondatban elmondható" történet: Chopin, a híres lengyel zeneszerző feltámad, hogy megvédje a zenét a modern, művi popzene elnyomó hatalmától. Igen, tényleg, egy varázslatos zongorával és egy arany színű lovas kocsival rója a világot, miközben egyesíti erejét más zenészekkel, hogy szembeszálljanak a "rosszfiúkkal". A történet maga egy abszurd, de kellően szórakoztató őrület, tele vicces popkulturális utalásokkal és a legjobb "sokkoló" pillanatokkal. Az animált jelenetek ugyan túl hosszúak és egyenetlen minőségűek, de nem lehet elvitatni, hogy a játék valódi személyisége itt kezdődik.

Játékmenet – Képzeld el, hogy egy zongorát játszol egy Guitar Hero-stílusú harcban

A játékmenet a ritmusjátékok klasszikus elemeit hozza vissza, de egy egészen egyedi csavarral. A noták a Guitar Hero-hoz hasonlóan esnek le, miközben te próbálod őket tökéletesen eltalálni a zongorán. Ahogy haladsz előre, a zene remixes verziói kezdődnek, a klasszikus Chopin-darabok különböző stílusokban, mint a The Funeral March, ami például egy bluegrass számként jelenik meg. A játékmenet egyszerű, de időnként nehéz, különösen a legmagasabb nehézségi szinten, ahol igazi gyakorlást igényel, hogy sikeresen legyőzd a kihívásokat.

A nehézségi szintet a játék elején választhatod, de számíts arra, hogy az "easy" szint tényleg túl könnyű, míg a "hard" már igazi próba lesz. Az igazi problémát az irányítás okozhatja: a Joy-Con gombjai egy kicsit furcsán vannak hozzárendelve a zongora billentyűihez, amihez idő kell, hogy hozzászokj. Ha nem akarod a gombokat pörgetni, akkor jöhet a képernyő érintésével történő irányítás, de ezek a megoldások egy kicsit érezhetően "fapadosak".

Zenei élmény – Chopin a popzene világában

A zenei rész a legnagyobb erőssége a játéknak. Chopin művei, bár nem minden darab ismert szélesebb közönség számára, izgalmas remixek formájában életre kelnek. A zongorás játék közben a zene folyamatosan változik, így minden új dal egy kicsit másképp szól. A Piano Sonata No 2 (vagyis a híres Funeral March) kifejezetten érdekes, amikor egy vidám, country stílusban hallgatjuk, miközben egy mogorva seriffel kell összecsapnunk. Az ilyen pillanatok teszik igazán szórakoztatóvá a játékot.

A vizuális stílus is remekül illeszkedik a zene hangulatához. A színes, kézzel rajzolt animációk, és a különböző helyszínek, mint New York vagy Írország, mind-mind hozzák az egyedi karaktert, amit a játék igyekszik árasztani. Az animációk hangulatot adnak, de a problémát itt is az jelenti, hogy a játék jórészt a vágások és a történetmesélés arányával próbálja szórakoztatni a játékost. A játékmenet és a cutscene-ek között sajnos egy kicsit egyensúlyvesztés van, ami miatt a tempó néha megtörik.

Az irányítás – Nem tökéletes, de működik

Mint minden ritmusjátékban, itt is az irányítás a kulcs. A zongorás billentyűk kezelése jól működik, de a Joy-Con-nal történő kezelés néha kényelmetlen. Az irányítást fel lehet fedezni és megszokni, de ez nem mindenkinek fog egyből jól menni. Egy érdekes trükk, hogy amikor feltöltöd az "orange gauge"-t a bal oldalon, akkor egy különleges támadást használhatsz, de a gombkombináció sokszor kényelmetlen lehet, ha épp nem tartod a konzolt stabilan.