Ember

Egy világ, ami jól néz ki, de nem hív felfedezésre

Domus világa első ránézésre kifejezetten hangulatos. Körülbelül húsz különböző területen járok az amnéziás Lightbringerként, aki a Darkbringer ellen hivatott megmenteni a világot – igen, ez tényleg ennyire sablonos. A környezetek változatosak, az NPC-k kedvesek, a dialógusok néha kifejezetten mosolyt csalnak az arcomra.

A gond ott kezdődik, hogy nincs felfedezés. Ahogy belépek egy területre, a térkép teljes egészében feltárul: minden NPC, minden láda, minden gyűjthető alapanyag ott virít. Nincs „mi van ott a sarok mögött?”, nincs eltévedés, nincs titok. Az egész világ inkább díszlet, mint valódi kalandtér.

Küldetések autopilótán

A fő- és mellékküldetések egyaránt biztonsági játékot játszanak. Hozd el ezt, öld meg azt, beszélj vele, menj vissza. Soha nem érzem azt, hogy valami váratlan történne, vagy hogy egy döntésemnek súlya lenne. Rövid, egyszerű, letudható – és pont emiatt hamar kiismerhető.

Ez nem feltétlen baj, csak épp nem marad meg. Amikor leteszem, nem kattog tovább a fejemben.

Harc: leegyszerűsítve, túlzottan is

A harcrendszer valós idejű, de megállítható. Megállítom az időt, kijelölöm, ki kit támadjon, majd megy a darálás. Nincsenek klasszikus kasztok, minden képesség a felszereléstől függ, a fejlődés pedig négy statra redukálódik: erő, intelligencia, vitalitás, ügyesség.

Ez működik, de lapos. Ráadásul az egyik legfurcsább döntés az, hogy harc közben alig használhatók gyógyító tárgyak, hacsak előre nem készítettem ki őket. Ha véletlenül rossz állapotban futok bele egy csapat ellenfélbe, könnyen megszívhatom.

A harcok nagy része végül gombnyomkodássá válik, némi special spammeléssel. Taktika? Maximum annyi, hogy előbb a távolsági karakter lő.

Alvás mindenhol, mindig

Van hálózsák. Bárhol lefekszem, teljes HP és MP visszatölt. Ennyi. Ennek következménye, hogy mindenhol alszom. Út közepén, romok között, erdőszélen. Potit alig használok, minek, ha egy szunyálás mindent megold? Ez erősen kinyírja a feszültséget.

Crafting és lore: korrekt, de veszélytelen

A craftolás egyszerű és jól érthető. Receptek könyvekből, pár alapanyag, kész. Az alapanyagból sosem kevés, így itt sincs igazi döntéskényszer. A világ történetét könyvek és tekercsek mesélik el, és ezek tényleg hozzáadnak valamennyit Domus múltjához – ez az egyik része a játéknak, amit őszintén értékeltem.

Dialógusválasztás, minimál módban

Van lehetőség harcot elkerülni párbeszéddel, de ez általában annyiból áll, hogy „most nincs kedvem verekedni”, mire az ellenfél vállat von és elmegy. Van egy-két jobb pillanat – például a Goblin Királyos küldetés –, de összességében ez inkább checkbox, mint valódi rendszer.

Switch-verzió: szép, de döcög

Switchen az Ember jól néz ki, handheld és dokkolt módban is. Viszont van egy állandó, enyhe stuttering a nyílt tereken. Nem vészes, nem törik bele a játék, de ott van, és egy idő után észreveszem. Belső terekben eltűnik. Egy patch sokat javítana az összképen.

Zárás

Az Ember egy szerethető, olcsó, korrekt indie RPG, ami pontosan azt adja, amit ígér – és semmivel sem többet. Egy könnyen emészthető, leegyszerűsített tisztelgés a klasszikus izometrikus RPG-k előtt. Jó belépő lehet műfajkezdőknek, vagy azoknak, akik csak lazán, gondolkodás nélkül szeretnének kalandozni.

De ha mélységet, meglepetést, valódi felfedezést keresel, itt nem fogod megtalálni.

Értékelés

6 / 10

Szép parázs, de nem csap fel lángra. Elmegy – aztán gyorsan kihűl.