Downwell

A játék még 2015-ben jelent meg, de a Switch-verzióra meglepően sokat kellett várni. Ojiro „Moppin” Fumoto első játéka ez, és mivel a fejlesztő nemrég egy rövid Nintendo-s kitérő után továbbállt, ez a verzió kicsit olyan, mint egy búcsúajándék. És ha őszinte akarok lenni: ez talán a legjobb módja annak, hogy Downwellt játsszunk.

Lefelé, fegyverrel a lábon

Igen, ez egy roguelike. Tudom, sokan már ennél a szónál elindulnak kifelé, de maradj még egy kicsit. A Downwell nem a mennyiségről, hanem a ritmusról szól. Egy monokróm kútba zuhansz, és a túlélésed kulcsa a lábadra erősített „gunboot”.

Ugrás közben tüzel. Ez egyszerre jelent támadást és lebegést, de a tárad limitált, és csak akkor töltődik újra, ha landolsz valamin. Eleinte nyolc lövésed van, ami brutálisan kevésnek érződik, de ahogy haladsz lefelé, egyre inkább lövöldözős játékká válik az egész. Lézer, sörétes, tripla lövés – mind másképp viselkedik, mind mást kér cserébe. Van, ami két lőszert eszik egy lövésért, és ezt nagyon észben kell tartani.

De nem minden az elsütőujjon múlik.

Fejjel lefelé gondolkodni

Sok ellenfelet simán agyon lehet taposni. Ez nemcsak biztonságos, de újratölti a tárat és kombót indít. A kombó addig él, amíg újra nem földet érsz. Drágaköveket gyűjtesz, amiket boltokban költhetsz el életerőre vagy fejlesztésekre, és ha rövid idő alatt összeszedsz százat, aktiválódik a Gem High, ami ideiglenesen felturbózza a fegyvered.

A boltok környékén megáll az idő, így beugorhatsz levegőt venni anélkül, hogy a kombód elvérzett volna. Pályák között ingyenes bónuszokat kapsz: extra életerő-lufik, drónok, különleges perkek. Ezek együtt adják azt az érzést, hogy bár a cél egyszerű, a rendszer meglepően mély.

Büntet, de igazságosan

A Downwell kegyetlen. Az első órában valószínűleg csak kapálózol, a képernyőn minden túl gyors, az agyad fél másodperccel le van maradva. A találatok gyakran akkor esnek le, amikor már késő. Egy pillanatnyi figyelmetlenség, és eltűnik két csík életerő, még az elején is.

Ráadásul nem minden ellenfél lőhető, és nem minden taposható. Ez a felismerés hamar komplexká teszi a játékot. De ahogy telik az idő, egyszer csak átkattan valami. Megtanulsz előre nézni, bízni az izommemóriádban, nem pánikolni. Nem rohanni. A Downwell paradox módon akkor működik igazán jól, amikor lassítasz.

Ha még így is sok, feloldható stílusok segítenek. A Levitate például lassabb esést ad, a Boulder több életerővel indít. Ezek viszont gyakran kompromisszumokkal járnak: kevesebb bolt, kevesebb fejlesztés. Nincs ingyen ebéd.

Minimalizmus, ami üt

A fekete–fehér–piros alap színvilág zseniális, de rengeteg alternatív paletta nyitható ki, köztük ikonikus retró inspirációk. A Virtual Boy-os verziót különösen imádtam. Az animációk Switch-en is gyönyörűen futnak, a teljesítmény stabil, legfeljebb egy kis lassulás jön elő, amikor egyszerre kapsz több találatot – de simán lehet, hogy ez szándékos.

A játék mindössze 58,7 MB, ami ma már szinte abszurd. Ez az a ritka cím, ami tényleg befér a Switch belső tárhelyére.

TATE, D-pad, és az ideális forma

A Downwell ordít a D-padért. Hiába a portré orientáció és a mobilos gyökerek, ez konzolon érzi igazán otthon magát. A Joy-Con-nal is jól irányítható, de TATE módban jön ki az igazi ereje. A képernyő elforgatása nemcsak látványosabb, hanem olvashatóbb is.

Docked módban ez kicsit akrobatikus élmény, de handheld módban – főleg a Flip Grip kiegészítővel – ez egyszerűen a tökéletes Downwell. Ha nem akarsz újabb műanyag kütyüt, a Switch elforgatása önmagában is működik, és a Joy-Con-ok automatikusan alkalmazkodnak. Nem ideális hosszú távon, de lenyűgözően átgondolt megoldás.

Zárás

A Downwell olyan játék, ami elsőre eltaszít, majd magához láncol. A roguelike struktúra és a twitch-alapú platforming nem mindenkinek való, de aki ad neki egy esélyt, az egy letisztult, precíz, modern klasszikust kap.

A Switch-verzió nemcsak jó port, hanem a legjobb otthona ennek a játéknak. Kontrollopciók, TATE mód, hordozhatóság – minden összeáll. Ha valaha is elgondolkodtál azon, hogy mi van a mélyben, itt az ideje lenézni.